Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Sümegi Pál: A környezetrégészet problémái Magyarországon

nyezet viszonyának, a negyed időszaki őskörnyezettan, régészeti geológia és környezetrégészet tudományfilozófiai problémakörét. Láthattuk, hogy a múlt feltárása során a megismerhetőség érdekében felhasznált módszerek értékelése a rendkívül sokszínű kiindulási helyzettől, a folyamatok véletlenszerű idő és térbeli lefolyásától igen nagymértékben függ, ezért komoly bizonytalansággal rendelkezik. Ez a bizonytalanság természetesen a különböző régészeti, geológiai, őslénytani interdiszciplináris megközelítések, módszerek egyidejű felhasználásával, kontrolljával csökkenthető, de megszüntetni nem lehet. Ennek következtében ezeknek a tudományoknak az eredményei alapján igen sokszor többféle azonos értékű következtetés vagy párhuzamos hipotézis is levonható. Visszatérve a 70-es években „dúló" tudománypolitikai, tudományfilozófiai vitákra az intézményi, pénzügyi és képzettségi helyzetből fakadó tudománypolitikai stratégiákon és tudományfilozófiai problémákon túl, természetesen az egykor élt ember és környezetének viszonyával foglalkozó szakemberek szerettek volna konszenzusra is jutni tudományterületük besorolásánál, hiszen el akarták kerülni az olyan tudományterületi áldefiníciókat, amelyek ideig-óráig és csak hatalmi szóval tarthatók fenn. (Sajnos ez utóbbiak Magyarországon igen komolyan teret kaptak, pl.: „Fizika az, amivel a fizikusok foglalkoznak" Kísérleti Fizika I. egyetemi tankönyv). Ezért egy kompromisszum alakult ki az elnevezés körül; az ember és környezet viszonyát vizsgáló tudományterület végül is environmental archeology - környezetrégészet elnevezést kapta, amelynek definíciója az ember múltbeli környezetének tudománya: „the study of the past environment of man" (Evans, 1978). Feltűnő módon a környezetrégészet a geológiának, az őslénytannak három, speciális szakterületét (Butzer, 1982), a régészeti növénytant {archeobotany), régészeti állattant (zooarcheology) és a régészeti geológiát (geo-archeology) foglalja magába, vagyis a környezetrégészethez a geológiai és őslénytani tudományok területének azon részei tartoznak, amelyek azzal az időintervallummal foglalkoznak amikor már az ember kialakult, ez pedig az elmúlt 2-2,5 millió év, a quarter vagy más néven negyedidőszak. Még közelebbről megnézve ezt a problémát azt tapasztaljuk, hogy a korábban már pontosan leírt, negyedidőszaki rétegekkel, ősmaradványokkal foglalkozó quartergeológiához és quaterpaleontológiához sorolható tudományágnak, a negyedidőszaki őskörnyezetnek (quaternary paleoecology) a definíciójába ütközünk (2. ábra, Birks-Birks, 1980), amelynek célja a negyedidőszaki felszínek, üledékrétegek, ősmaradványok geológiai és őslénytani vizsgálatán keresztül az egykori környezet rekonstruálása (Birks-Birks, 1980, p. 18). Ebben az értelemben a környezetrégészet nem más, mint alkalmazott negyedidőszaki őskörnyezeti vizsgálat, amelynek célja egy speciális élőlénynek, az embernek az egykori környezeti viszonyainak rekonstruálása, az emberi telephelyek, megtelepedési pontok paleomorfológiai, kronológiai-rétegtani és paleoökológiai feltárása, az ember és környezet múltbeli, időben változó viszonyának a modellezése a geológia és a paleontológia eszközeivel (Paepe, 1991). A fentebb leírtak alapján nem véletlen, hogy az őskoros régészet és a legfiatalabb geológiai időszakkal a negyedidőszakkal foglalkozó földtan (quartergeológia) és őslénytan (quarterpaleontológia) tudományágainak művelői között igen szoros kapcsolat alakult ki, hiszen túl azon, hogy azonos időszak különböző kronológiai metszeteit és rétegeit vizsgálja mindhárom tudomány (Breggren, 1980). A dokumentumok (= leletek) beágyazódási módja, megőrződése (tafonómiája: Lawrence, 1968; Behrensmeyer-Hill, 1980; Boaz-Behrensmeyer, 1976), azok feltárása azonos megközelítésbeli, módszertani, értékelési problematikát hordoz (pl.: lelet kiemelése, a beágyazó környezet és a lelet viszonyának a megszakítása, „egyszer az életben" típusú vizsgálat problémaköre). Speciális, az időtudományokhoz kapcsolódó problémakörnek kell tekintenünk az időben nem ismétlődő jelenségeket, mint a kihalt fajok, csoportok (Lawrence, 1971; Boucot, 1953; Craig, 1953) vagy a kihalt kultúrák, viselkedési formák tárgykörét (Binford, 1972, 1977; Binford-Binford, 1968), mert ezeknek nincsenek napjainkban megfigyelhető biológiai vagy néprajzi párhuzamai. Hasonló módszertani és értékelési problémakörnek kell tekintenünk a idő feltárhatóságának problémakörét, hiszen a legfinomabb feltárási módszerekkel és mintavételi technikával dolgozva sem érhetik el az időtudományok a kísérletes tudományágak időfelbontó képességét, hiszen a beágyazódás, a kőzetté válás folyamata, az utólagos kémiai és fizikai változások, az esetleges áthalmozódások miatt a kőzetrétegekből kiemelt mintáknak (Tmbrie-Newell, 1964), a feltárt egykori fel-