Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

P. Fischl Klára - Kiss Viktória-Kulcsár Gabriella: A hordozható tűzhelyek használata a Kárpát-medencében. I. Középső bronzkor

P. FISCHL KLÁRA-KISS VIKTÓRIA-KULCSÁR GABRIELLA A HORDOZHATÓ TŰZHELYEK HASZNÁLATA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN I. KÖZÉPSŐ BRONZKOR I. 1. EGY BRONZKORI AGYAGTÁRGY: PYRAUNOS, PARÁZSTARTÓ, HORDOZHATÓ TŰZHELY, FŐZŐÜST? A középső bronzkori települések házi kerámiaanyagának jelentős részét a főzésre, tárolásra használható fazekak, hombárok nagyobb tárolóedények teszik ki. Számos jól rekonstruálható forma mellett jócskán találkozunk olyan töredékekekkel, melyek formáját és funkcióját, használati módját nem tudjuk megállapítani. Ezáltal a települések életének képét a kerámiatipológiai fejlődésen és a településszintek építési fázisain, azok változásain alapuló kronológiai rendszeren kívül csak részben ismerjük, és a változásokat kiváltó folyamatokat ezek segítségével magyarázzuk. Különösen fontos és érdekes feladat lenne a házi kerámia ma még kevéssé ismert formáinak és a házak berendezéséhez kapcsolódó megfigyeléseknek újbóli rendszerezése és ennek kapcsán esetleges új kérdések megfogalmazása. Dolgozatunkban a középső bronzkori teli telepek feltárásain leggyakrabban regisztrált „berendezési tárgyhoz" a kemencéhez, tűzhelyhez kapcsolódó hordozható tűzhelyek elterjedésével, időrendjével és funkciójával foglalkozunk. Vizsgálódásunk időbeli kereteinek a magyarországi középső (Reinecke szerinti BA1 második felétől BB1 végéig) és késő bronzkori (Reinecke BB2-HaB2) kronológiát tekintjük (BÓNA 1975; BRONZEZEIT 1992, 40-41). 1.2. KUTATÁSTÖRTÉNET, NEVEZÉKTAN A bronzkori házikerámia egyik jellegzetes típusát alkotják a hordozható tűzhelyek. Magával az elnevezéssel először a múlt század és a századelő antik feltárásait követő leletfeldolgozások kapcsán találkozunk. Az antik forrásokból ismert „pyraunos" meghatározást régészeti leletekre először 1890-ben E. Conze használta a „Griechische Kohlebecken" című értekezésében (CONZE 1890). Az antik kifejezést egy, a fenékrészén lyukas tálból és egy magas csőtalpból álló edényre vonatkoztatta, funkcióját parázstartóként határozta meg. Ezek a darabok az i. e. II. századból származnak és a legutóbbi időkig megtalálhatók voltak a Földközi-tenger vidékének nem-nomád közösségeinél (LUSCHAN 1892, 202-206). Az őskori régészetben erre a tárgytípusra Banner J. figyelt fel, aki a Kárpát-medencei újkőkori és főként bronzkori leletegyüttesekből ismert rostélyos szerkezetű töredékeket gyűjtötte össze és a pécsi ép példány, valamint az ószentiváni feltárások jellegzetes töredékei alapján, elsősorban az antik darabokra támaszkodva parázstartóként határozta meg ezeket (BANNER 1929b). Formájukat és használatukat is rekonstruálta: a rostélyzatra helyezett parázs hamuja a lábrészhez esik le, amit onnan a parázsnyíláson át lehetett eltakarítani, a magas lábrészen levő lyukak pedig az égés folyamán a szellőzést szolgálták. Tanulmányát egy igen részletes nyelvészeti munka vezette be Juhász L. tollából. E mai napig legteljesebb forrásgyűjtemény szerint először Athenaios (Deipnosofistai VI.) és Julius Pollux (Onomastikon 9. könyv, 71. Segm.) munkáiban i. e. FV. századi forrásokra (Arisztophanes és Alexis komédiája „Pyraunos" vagy „Pyraunon" címmel) hivatkozva jelenik meg az edény leírása. Pollux a pyraunost „tűzhordóként", vagyis izzó faszenet tartó edényként írja le. A típust az i. sz. 6. században élt lexikográfus, Alexandrien Hesychios is említi az i. sz. 3. századra hivatkozva. Ekkor, mint „fűtőalkalmatosság" jelenik meg, melyben fenyőgallyakkal és fahasábokkal gyújtottak tüzet (Hesychii Alexandrini Lexicon). Tompa F. 1931-ben megkezdett Füzesabonyöregdombi feltárásain már részben szintmegfigyeléses módszerrel dolgozva a teli-település egyik házán belül egy rombusz alakú, peremes agyaglapra állított beépített rostélyos típusú, ép hordozható tűzhelyet talált eredeti helyzetben. Ugyanitt beépített edényes darabok is előkerültek. Ez utóbbi eltért a