Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Hajdú Zsigmond: Régészetünk három arculata

C) A „KÉPPÉ VÁLT RÉGÉSZET" („DESIGNER ARCHEOLÓGIA") Az utóbbi évtizedekben Magyarországon is gyakorlattá vált az ún. „katalógus" közlemények sorozata. Ezek a katalógusok kiállítások alapján, pontosabban annak vezetőiként születnek meg. A kiállítás követelményeinek engedve követik azt, ill. annak lényegét. A régészeti tárgyak itt elsősorban, mint „szép tárgyak" szerepelnek, s csak másodsorban, mint történeti információhordozók. Ezek az esztétikai adottságok az íratlan források tárgyi mivoltából logikusan következnek. A kiállításokon ősidők óta domináló szempont az esztétikai adottság. A kiállítás látogatói szép és látványában érdekes tárgyakra kíváncsiak. Bár a történetiség is kölcsönöz bizonyos esztétikai vonásokat a tárgyaknak, a vezetők mégis elsősorban a kiállítások látványához igazodnak. Itt valamivel több írott információt lehet közzé tenni, mint amennyi a kiállításon szereplő tárgyak mellett elfér. A kiállítási katalógusok világszerte egyre szebb és egyre terjedelmesebb kivitelben készülnek a kiállításhoz. Már nemcsak a kiállítás idejére, mint vezető, hanem mint „emlékeztető" marad meg a kiállítás után. Benne egyre terjedelmesebb írások jelennek meg a szakemberek tollából. Szélesebb kitekintéssel az egész korszakot értékelve a téma legkiválóbb szakemberei írják ezeket az összefoglaló szövegeket. A „katalógus"-irodalom az ókori görög-római romok és a körülötte lévő múzeumok vezetőjeként született meg. A „műfaj" tehát a klasszikus archeológia tárgyköréből származik. Az 1960-70-es években a világ nagy múzeumai rendeztek olyan kiállításokat, aminek fő attrakcióját a nemzetközileg ismert legkiválóbb szakértők által megírt katalóguskötet jelentette. Ilyen volt, pl. egy évtizeddel korábban a FIAT cég támogatásával Velencében a Grassi palotában a „Föníciaiak", majd később a „Kelták" címmel megrendezett kiállítás és az ahhoz készült több száz oldalas katalóguskönyv. Magyarországon a Szépművészeti Múzeum rendezett többek között az „Etruszkok" címmel egy kiállítást, amihez egy tartalmas katalógust készítettek igényes összefoglalással Szilágyi János György tollából. Az őskorral és a népvándorlás korral foglalkozó kutatók hamarosan követték a klasszika archeológusok példáját. Kitűnő minőségben és példamutató szakmai összefogással készültek el az ún. „teli-katalógusok" (késő neolit és középső bronzkor) Raczky Pál szerkesztésében. Ugyancsak példaértékű a Millecentenárium alkalmából megrendezett „A honfoglaló magyarság" című kiállítás és annak szintén nagyon igényes kivitelezésű és széleskörű szakmai összefogással készült katalógusa. Mindhárom kiállítás, mint vándorkiállítás járta be Európa több városát és így szinte minden világnyelvre lefordítva újra kiadták a katalógusok köteteit. A legutóbbi években az M3-as autópálya feltárások legreprezentatívabb anyagából válogatva adtak ki egy kétnyelvű (magyar-angol) katalógust a Magyar Nemzeti Múzeum, az ELTE Régészettudományi Intézet és négy megyei múzeum összefogásával. Szerte az országban mára gyakorlattá vált, hogy régészeti kiállítást csak egy maradandó, igényes katalógus összeállítása mellett érdemes rendezni. Vannak olyan múzeumok, amelyek hosszú évekre terveznek régészeti kiállítássorozatokat és annak fő mozgatója egy katalógussorozat. Ilyen, pl. a „Gyulai katalógusok" sorozat Havasi Ferenc szerkesztésében. A katalógus-kiadványok tehát az utóbbi évtizedekben minden más publikálási formánál népszerűbbek lettek, mind az olvasók, mind pedig a kutatók között. A korszerű nyomdatechnikai eljárások lehetővé teszik, hogy viszonylag rövid időn belül reprezentatív kiadványok szülessenek meg, amelyek méltán számíthatnak a szélesebb közönség érdeklődősére is. Jellegénél és eredeti rendeltetésénél fogva a katalógus-kiadványokban egyértelműen a képek dominálnak. Második helyen a képek értéséhez szükséges megnevező feliratok és a kiegészítő illusztrációk (térképek, funkciót vagy rendeltetést bemutató rajzok) állnak. S csak harmadik helyen szerepelnek azok a szűkre szabott szövegek, melyek igyekeznek bemutatni a tárgyak mögötti kort. Ilyen feltételek mellett a szövegekből szinte teljesen kimaradnak az értekező részek. Sem terjedelemben, sem stílusban nem illeszthetők a katalógus műfajának lényegéhez. Itt csak nominális jellegű közlésekre és kijelentésekre van lehetőség. A katalógus-irodalom előtérbe kerülésével fokozatosan gyengül a régészet historikus jellege. Ezért mondja néhány történész meglehetősen maliciózusan, hogy a régészet „designertudomány". III. A régészet iránt napjainkban ugrásszerűen megnövekedett az érdeklődés. A nagy volumenű földmunkákat igénylő beruházások helyén végzett leletmentő ásatások során a kulturális közfigyelem középpontjába kerülve a régészek új kihívások adta új lehetőségek és megpróbáltatások előtt állnak. A földből folyamatosan előkerülő új leletek korlátlan lehetőséget nyújtanak a legkülönbözőbb jellegű