Sz. Kürti Katalin - Hapák József: Munkácsy Mihály Krisztus-képei (Debrecen, 1993)

meg 1880-188l-ben a „Krisztus Pilátus előtt"-et. Műkereskedője: Kari Sedelmeyer őszintén bevallotta 1914-ben megjelent könyvében, hogy egy szenzációt keltő tárgyat kerestek együtt, valami „megrázó drámai cselekményt, valamely rendkívüli hősnek vagy mártírnak a halálát". így találtak rá a passió témára. Munkácsy először megdöbbent, megkérdőjelezte, hogy tud-e újat hozni ebben a számtalanszor feldolgozott tárgyban, de mégis vállalta a feladatot. Eredendő lelki habitusa vonzotta a tragikum felé, ezt bizonyították a magyar népéletből vett képei („Búsuló betyár", „Siralomház"), de a „Milton" is, másfelől viszont össze akarta mérni az erejét művész elődeivel (pl. Tintorettóval) és kortársaival (pl. Dóréval). 1879/80 telén szem- és idegfájdalmai kínozták. Morfiumot kapott, fürdőkúrára járt Lamalouba, de a feladat egyre nagyobb munkakedvvel töltötte el. Elmaradhatatlan olvasmánya lett a Biblia és Renan „Jézus élete" című könyve. Először ceruzavázlatokat készített. (Az első emelvényen álló, karját összefonó alakot, talán Pilátust ábrázolja, a harmadik már kompozíciós vázlat, amelynek „gyors és biztos vonásain érezzük az alkotó öröm lüktetését" írja Melier Simon, aki nem zárja ki, hogy már 1878-ban foglalkozott Munkácsy a témával. Ezt követte a kb. 35 olajban megoldott tanulmány és vázlat. (Krisztus mellképe, feje, Pilátus feje, farizeus fej, Kajafás, ordító suhanc, anya gyermekével, alvó férfi). 1880 tavaszán készülhetett az első kompozíciós vázlat, amelynek szerkezete meghatározó maradt, bár még négy variációt készített. Ezek egyike a majdnem készre festett „Tömeg". 1880. július 3-án írta Munkácsy Cécile-nek, hogy belekezdett a nagy képbe, előző nap egy kiváló modellt talált az egyik zsidóhoz. Panaszkodott a nagy melegre, de azért rendületlenül dolgozott. Ebben az állapotban látta őt, műterme földszintjén dolgozva Fritz von Uhde, aki később így idézte a lázas munkát: „Rendkívül termékenyítő volt látni, mily biztonsággal rakta a legvilágosabb fényeket a bitumen-aláfestésre, s mint festette aztán tele lassanként és világosan az egész alakot... Szívvellélekkel ott csüngött a munkáján. Az óriási vásznon igazi elemében volt. Az aláfestésnél valósággal kéjelgett a bitumenben; magából kikelve, tűzzel rohant a munkába... felgyűrt ingujjal, mint egy mázolólegény, tombolt ide-oda a képen, míg végre a türelmetlenségtől lebírva puszta kézzel markolt a festékbe, és egyre szélesebb foltokban alakította a képet. Megesett, hogy aztán ebben az állapotban átment a szomszédjához, egy öreg francia festőhöz, hogy egy kis szuszhoz jusson." ez a festő, illetve grafikus Gustave Doré volt. Július közepén Munkácsynak meg kellett szakítania a lázas munkát, mert fürdőkúrára kényszerült. Feleségének írta Karlsbadból augusztus 28-án: „Sokszor gondolok Krisztusomra. Azért gondolok rá, mert nem lehet tőle szabadulnom, mint egy felöltőtől, melyet levetünk, ha melegünk van, és felvesszük egy félórával később. Nem lehet egy olyan eszmétől, melyben egy idő óta élünk, és amelyben minden áron el akarunk mélyedni... nem szabad, hogy az ember hosszú ideig hagyja hűlni azt a kis inspirációt, amije van, mert nincsen más olyan érzékeny és gyönge láng, mint az inspiráció, melynek az ember sohasem sejtheti tartalmát, és amelynek irányát a legkisebb fuvallat is kitérítheti." Igaz, nem volt még meg minden modellje, és a kellékek is hiányosak voltak, de októberre sokat haladt előre a kép. Hogy mennyire fontos volt munkájához az előzetes tervezés, a kompozíció megtervezése, arra példa egy fénykép. Egyik társaságbeli barátja, De Suse márki készíthette 1880 szeptemberében. Beöltöztetett, beállított modelljeit ábrázolta: mindenki a helyén volt, csak az anya gyermekkel figurát helyettesítette egy bekötött fejű férfi egy kaucsukbabával. Modelljei közül Cesare Laonardi (Jézus) és Nikola Demario (álló zsidó) neve ismert.) Október elején az átkozott háttérrel bajlódott: leírások és ábrázolások százát nézte át, míg rátalált a megfelelő terembelsőre. A kép nem készült el a Szalon nyitására, 1881 kora tavaszára, bármennyire is igyekezett. Vele sem tettek kivételt, elutasították a késve beadott képet. Sedelmeyer nem tétovázott: saját La Rochefoucauld utcai palotáját bocsátotta rendelkezésére. Talán még őt magát is meglepte a „Le Christ devant Pilate" hatalmas sikere, naponta a látogatók többezres tömege. A Szalon kiállítása jelentéktelen eseménynek tűnt a Krisztus-kép bemutatása mellett. A 417 X 636 cm-es, közel másfélszeres életnagyságú alakokat ábrázoló Krisztus Pilátus előtt című festmény témáját János evangéliuma 18. részéből merítette: Krisztus és Pilátus első találkozását ábrázolja. A válság csúcspontját ragadta meg Munkácsy: a döntő összecsapást, amelyben szemmel láthatólag a hitében erős Krisztus a győztes. Poncius Pilátus helytartói székében ül, rosszkedvűen latolgatja, mitévő legyen, mit mondjon. így hármas konfliktus alakul ki: Jézus és a tétovázó, de a monolitikus hatalmat mindenképpen védő római helytartó között, Krisztus és vádlói, valamint Pilátus és a tömeg között. Ahány alak, annyi magatartásforma, annyi gesztus. Vannak fanatikusok, gonoszok és együgyűek is a tömegben. A vádló főpap igyekszik méltóságteljesnek és igazságosnak, elfogulatlannak mutatkozni. Mások nem tit-