Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)

Medgyessy Ferenc debreceni kapcsolata

Az országos irodalmi és művészeti tanács mindig készségesen szolgál szakértővel, aki a kőfaragáshoz és kőkonzerváláshoz ért, és helyrehozhatja, amit még lehet. Elég volt, hogy ellenségeink ezer éven át rombolták, pusztították műalkotásainkat. Ne végezzük helyettük most már mi magunk ezt a hóhérműveletet." 1942. január 4-én Nagy Sándor János szobrász válaszolt e cikkre ,,Történt-e Debrecenben műemlékrombolás?" címmel, kifejtve, hogy nem az emberek, hanem az idő vasfoga kezdte ki a szobrokat.** Medgyessy nyilvánvalóan elmondta a történteket ismerőseinek, pl. Móricznak. Amikor Móricz Debrecenben töltötte 1942 márciusát, találkozott ezzel a üggyel, illetve szereplőjével, Nagy Sándor Jánossal. Az író március 5-i levelében így számol be a szóváltásról Medgyessynek: „Magának ebben az ügyben annyi dolga lehetett, hogy amikor az első fejet látta, hogy nem tudja megmenteni, azt kellett volna mondania, ne nyúljunk a többihez, tessék ismét bemeszelni. De ha itt új fejeket faragnak, akkor azt már igazán szobrászra kellett volna bízni. Paffá lett, kicsit hebetelt, akkor azt mondta: - Ismeri, amit én csináltam? - Mást nem, csak ezt a restaurálását. - Én is szobrász vagyok. - A kollégiumnak, Debrecennek, sőt ma az országnak csak egy szobrásza van: Medgyessy Ferenc. Erre elnémult. Simándy Pál éppen odalépett az asztalomhoz s míg melegen köszöntöttem, a tanár úr félszegen elkotródott."

89 Ha áttekintjük, összegezzük az 1925-44 közötti időszakot, részben igazat kell adnunk Medgyessynek, amikor panaszkodott a városra. Az 1930-as nagy megrendelés után számtalan meddő kísérlete volt szülővárosában. A „hivatalos" Debrecentől, a városi tanácstól nem kapott több megbízást a harmincas években. Megrendelői körök, testületek, magánosok voltak. Hódmezővásárhelyen így vallott Almási Gyulának: „Itt más. Ügy éreztem mindig, hogy hazajövök. Éreztem, hogy itt igazán megbecsültök, nem úgy, mint a szülővárosomban. Mások itt az emberek, ott tudod, cívisek élnek. Medgyessy csak addig kell, amíg dicsekedni lehet vele".

90 Ez azonban csak az érem egyik oldala, s Medgyessy működésének egy területe. Ha megnézzük azt, hogy Budapesten, a Székesfővárosban mi volt a helyzet, még sivárabb képet kapunk. 1925-44 között csak három köztéri, illetve murális műve valósult meg: a „Korsós nő" és a „Halászfiú" együttese a Széchenyi fürdőben (1927), a „Szüreti menet" dombormű a Pénzintézeti Központ falán (1940) és a „Gellért-legenda" relief a Gellért kútnál (1943). S természetesen: síremlékei. Nem volt másként országosan sem. Leszámítva a bajai Jelky-szobrot, pár kisméretű hősi emlékoszlopot és a sárospataki szobrot, a székesfehérvári török-magyar kút reliefjét, alig valósult meg terve, pályázata. Állandó létbizonytalanságát levelei, nyilatkozatai igazolták. Nemcsak Debrecenben'kilincselt „munka alamizsnáért", hanem Pesten is. 1931-es gyűjteményes kiál-