Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)
Függelék
réja és Rippl-Rónai plakettje, „Fortuna" domborműve ugyanebben az évben készült. 1922- ben Boromisza Tiborral közös kiállítást rendezett a Helikon Galériában, elkészítette „Lovas" c. szobrát. 1923- ban több hősi emlékművet és síremléket készít, valamint a „Táncoló férfi" és „Táncoló nő" c. dombormű-párt. 1924- 2 5-ben főként hódmezővásárhelyi megbízásoknak tesz eleget, élénk kapcsolatban áll a Majolika Teleppel. 1925- től a KUT tagja, alelnöke. 1926- ban Móricz Zsigmondné síremlékét, 1927-ben Móricz portrészobrát, majd „Halász fiú" és „Korsós nő" c. együttesét készíti el (Széchenyi Fürdő). 1927- től alapítótagja, 1935-43 között osztályelnöke a debreceni Ady Társaságnak. 1928- ban részt vesz az Ady Endre sírszobor pályázatán. 1928-33 között számtalan debreceni hősi emlékmű, sírszobor és medenceszobor pályázatra nevez be. 1930- ban felavatják négy allegorikus szobrát Debrecenben a Déri téren. 1931- ben - e szobrokért - megkapja a Szinyei-díjat. 1931 májusában köt házasságot Maria Alexandrova Djakonovával. 1933: elkészíti a debreceni Református Kollégium hősi emléktábláját és a Nemzeti Bank négy reliefjét, három fejszobrát. I 93 3 _ 34 nyarán a Hortobágyon dolgozik („Komondor", „Hortobágyi bika" stb.). 1934: Kodály plakett, „Táncosnő" mintázása. Greguss-díjat kap a „Pihenő"-re. Megjelenik művészetéről Farkas Zoltán monográfiája. 1935 — 37: felavatják bajai Jelky András emlékművét, sárospataki és bajai hősi emlékművét, Borvendég, Káplár, Borosnyai síremlékét, veszprémi Laczkó Dezső szobrát. 1935 : a brüsszeli világkiállításon aranyérmet kap. 1937: Mezőgazdasági témájú domborműveivel és a négy allegorikus aktszoborral részt vesz a párizsi világkiálításon, Grand Prix-t kap. Elkészíti Derkovits Gyula síremlékét, részt vesz a Madách pályázaton. 1938: négy domborművet készít a Debreceni Református Kollégium részére. 1938-40: a budapesti Pénzintézeti Központ falára kifaragja „Szüreti menet"-ét, Székesfehérvárra „Török-magyar csata" c. domborművét, mintázza Szent István lovasszobrát Győrnek. 1941-44: Sportcsarnoki pályázat, álló akt („Debreceni Vénusz") változatai, Gellért-kút domborműve („Gellért legenda"), Körösi Csorna Sándor és Móricz Zsigmond relief, Lyka Károlyné és Török László síremlék. 1944: A Magyar Tudományos Akadémia művészeti díját kapja Szt. István szobrára. 1945-46: „Orosz katona", „Dózsa György" relief, álló akt („Debreceni Vénusz") befejezése, a sérült alkotások javítása. 1947-48: Petőfi szobor változatai. A mű felavatása Debrecenben. Kossuth-díj. 1949-54: Móricz domborművek Budapest és Debrecen számára. Móricz síremlék avatása 1952 őszén. Meddő pályázatok (Kossuth-, Vak Bottyán stb.). Elkészíti győri, budapesti, miskolci épületdíszítő domborműveit.