Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)

Medgyessy Ferenc debreceni kapcsolata

Nagy Sándor Medgyessy-szobra a Nagyerdei Művészsétányon, 197"? (Vencsellei fotó) B) A művész hagyatéka Debrecenben. Medgyessy Emlékmúzeum Medgyessyné Mária Djakonova 1976. januárjában halt meg. Ügy végrendelke­zett, hogy a hagyaték a magyar államé legyen, s a Magyar Nemzeti Galéria gon­doskodjék Medgyessy Múzeum létrehozásáról, fenntartásáról. Egyben hétszázezer forintot hagyott a Nemzeti Galériára, hogy ebből egy-egy nagy város: Esztergom, Hódmezővásárhely, Debrecen és Győr négy köztéri szobrot kapjon. Medgyessyné 1976-ban bekövetkezett halála után, Debrecen kérése alapján, a Kulturális Minisz­térium úgy döntött, hogy átadja a hagyatékot Debrecen város Tanácsának. A Debrecenbe szállítás 1977 tavaszán történt. A Városi Tanács 1977-ben adta át a mintegy háromezer darabos gyűjteményt a Déri Múzeumnak. Egyben megkezdte az emlékház helyének kijelölését, és - a Megyei Tanáccsal közösen, a Kulturális

Next

/
Oldalképek
Tartalom