Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Egy válságos évtized (1887-1896) Az Ecce homo keletkezése és elfogadtatása

38. Munkácsyné 1892 körű csillogó zűrzavart szép hölgyek friss toalettjei zománcozzák. A ház asszonya köré seregelve, a hatalmas kandalló előtt, amelynek cizellált homlokzata a párkányig ér, mindenki cseveg, mesél, sziporkáztatva szellemességét, anekdotáit, személyes különlegességét. ... Szünet következik, látogatás a műteremben, a mester személyes múzeumában, ahol fölségesen díszített környezetben már ismert festményekhez készült tanulmányok ragyognak, vagy betakart festőállványokon megkezdett művek pihennek. Az egyik beszögellésben egy mély szófán Munkácsy ül körülvéve látogatóitól, és élvezi a jól megérdemelt szabad napot. Néha az atelier zárva van, ha a mesternek valami sürgős munkája van, vagy nem tudott megválni ecsetjeitől. így láttam egyszer egy drapéria mögé rejtezve, amint éppen Lisztet festette, amikor két éve a kiváló . . . mester csak azért utazott Párizsba, hogy arcképét kitűnő honfitársával megfestesse. Liszt a zongoránál valami dallamot rögtönzött, amely sajnos kiadatlan. Arca ihletének ragyogásában hasonlíthatatlan modellül szolgált. Mindketten elmerülve a művészetükben, nagyon érdekes és ritka látványt nyújtottak..."

49 Lehetett-e ekkora zajban, sok-sok üres csillogástól körülvéve elmélyülten dolgozni? Munkácsy akaraterejét bizonyította, hogy még a kilencvenes években is alkotott nagy képeket, ha nem is remekműveket. A kisebb arcmások és redukciók festése mellett három nagy kép foglalkoztatta: a Honfoglalás, a Sztrájk és az Ecce homo. Közben már a nyolcvanas évek végén felvetődött a hazatérés gondolata. Justh leírta Naplójában, hogy beszélgettek erről, és aggódva gondolt arra: bárcsak ne menne el, mert „elfelejtenék itt, s kijönne a divatból ott-