Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)
A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota keletkezése és elfogadtatása (1879-1884)
12. Munkácsy Rubens jelmezében. 1882 A Harmónia Társulat egybekapcsolta Liszt Ferenc, Munkácsy és a félkarú zongorista, Zichy Géza ünneplését. A Hungária dísztermében rendezett lakomán egymás mellé helyezték Liszt és Munkácsy mellszobrát. Munkácsy Zichy Géza zongorakísérete mellett adta elő híressé, hírhedtté váló füttykoncertjét, amit még Liszt is méltatott. Neki ajánlotta 16. Magyar Rapszódiáját, s bár franciául köszöntötte, mindenki előtt nyilvánvaló volt: a hangulat és az érzés magyar. Nem véletlenül írta később Zichy Mihály Székely Bertalannak: „Liszt Ferenc = Munkácsy". A felemelő élmények, találkozások között akadt bőven számunkra szokatlan jelenség is. A Műcsarnok „villanyvilágította nagytermében a Krisztus-kép előtt folyt le a vacsora, amelyet cigányzene és vidám társalgás fűszerezett". 17 Mindenki igyekezett érdekes jelmezt ölteni; Munkácsy Rubens jelmezében jelent meg, telt idomú felesége Rubens nejeként, Türr István Arcoli kormányzójának öltözött, Ódry Lehel Jean de Nivelle-t, Ellinger Ede fényképész pedig Krisztus alakját jelenítette meg. A dekorációt Jakobey Károly és Aggházy Gyula festők készítették. Vége-hossza nem volt az üdvözléseknek, ünnepségeknek. Az Egyházművészeti Lap részletesen közölte az ünnepségek rendjét és Ipolyi Arnold beszédét, Tarkányi Béla, Szász Károly ódáját. A Harmónia című zenei közlöny elsősorban a Liszt-Zichy-Munkácsy találkozásokról írt, a napilapok minden részletről beszámoltak. „A nagy hírű művész tiszteletére rendezett ünnepélyek emlékéül" Czobor Béla díszalbumát nyújtották át Munkácsynak és az ünnepségek díszvendégeinek. A március 9-én tartott búcsúvacsorán amelyen Trefort, Jókai, Haynald, Tisza is jelen volt - megerősítették az országházbeli freskó tervét, s Munkácsy is nyilatkozott: ösztöndíjat alapít tehetséges festőnövendékek párizsi tanulmányútjára. A kérésekre, kérdésekre válaszolva hangoztatta: maga is szívesen venné, ha a Krisztus Pilátus előtt hazájában maradna. Meghatotta az ünneplés, a ragaszkodás. Elutazása után levélben közölte Trefort Ágostonnal, hogy megemeli az ösztöndíjat, a képzőművészeti iskolának adja a festmény nagy kartonját, és ígéri: a következő Krisztus-képet először Pesten mutatja be. Közben, a február 22-én tartott városi közgyűlésen a képzőművészeti bizottság nevében Újvári Lajos azt indítványozta, hogy mondja ki a főváros, „miszerint óhajtja a Krisztusképnek az ország részére megvételét, a megvételben kész részt venni, s megbízza a tanácsot, hogy annak idején terjesszen elő javaslatot a közgyűlésnek, hogy milyen arányban járuljon hozzá a főváros a kép megvételéhez". Semmiféle hivatalos lépés nem történt, csak magánkezdeményezés: Kovács Zsigmond veszprémi püspök és Haynald bíboros ezer-ezer forintot, az Első Hazai Takarékpénztár és pár magánember még hatezer forintot adott. Hiába folyt be a jegyek árából és a fényképmásolatokból negyvennégyezer forint, nem tűzték napirendre a megvétel ügyét. 18 Más kérdés, hogy Sedelmeyer nem is mondott volna le a festményről, hiszen nagyon jól tudta, hogy a kép körutaztatásából nagy hasznot remélhet. Erre célzott Zichy Mihály, aki jól ismerte Sedelmeyert és a műkereskedőket, de nem ismerte eléggé a hazai viszonyokat, 111. a gyűjtési láz szalmaláng voltát. Érdemes hosszasan idéznünk leveléből. Ez az írás magába foglalja a párizsi és a magyar művészeti élet bizonyos jellemzőit, s egyúttal közli Zichy véleményét Munkácsyról, akivel annak idején, 1878-ban összetűzése volt a párizsi világkiállításon. Ezt írta bátyjának 1882. február 19-én
