Sz. Kürti Katalin: Kiss Sámuel (1781-1819), A debreceni „Rajzoskola" első professzora (Debrecen, 1995)

A kor és helyszín: Debrecen a XVIII-XIX. század fordulóján

A KOR ES HELYSZÍN: DEBRECEN A XVIII—XIX. SZÁZAD FORDULÓJÁN A századforduló és a XIX. század eleje a debreceni kultúra aranykora. Olyan nevek fémjelezték, mint Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály költők s a hozzájuk csatlakozó Földi János, vagy Sárváry Pál, Péczely József, Budai Ézsaiás professzorok és a nem mindennapi műveltségű Szentgyörgyi József tudós orvos. Olyan kurátorai, vezetői voltak a városnak, a kollégiumnak, mint Domokos Lajos, Simonffy Sámuel, Fáy János, Péchy Imre, akik maguk is művészetet szerető, támogató emberek voltak. Ekkor épült fel a Nagytemplom és az új Kollégium, ekkor gyarapodott jelentős művekkel a nagykönyvtár, a muzeális gyűjtemény (pl. a Kazay gyűjtemény megvételével), és a nagy adományozók, pártfogók, professzorok galériája. Ekkor lett a kollégium a képzőművészetek bölcsője is a rézmetszők munkája és a „rajzoskola" beindulása révén. A meglévő tárgyak, levéltári adatok és az írások, híradások segítségével bepillantást nyerünk a város kulturális életébe, legtöbbet azonban Kazinczy Ferenctől tudunk. Valószínű, hogy Kazinczy, az „irodalmi diktátor" (ahogy Szerb Antal nevezte) egyetlen várossal sem foglalkozott annyit, mint Debrecennel, ízlését bántotta a Debreceni Grammatika (1795), túl vaskosnak tartotta Csokonai nyelvét is. Azt vallotta, hogy a nyakas cívis szellem és a református vallás gátolja a művészetek kibontakozását. Az ő vélekedését vette alapul Lyka Károly, amikor megírta a „Táblabíró világ művészete" című könyvét.

1 E tanulmány célja az, hogy közelebbről vizsgálja meg azon XIX. század eleji kulturális jelenségeket, amelyekről Kazinczy nyilatkozott, ame1. Lyka Károly: A táblabíró világ művészete (Bp. é. n. 1924. k.) Újabb kiadása Bp. 1981.