Sz. Kürti Katalin: Kiss Sámuel (1781-1819), A debreceni „Rajzoskola" első professzora (Debrecen, 1995)

A kor és helyszín: Debrecen a XVIII-XIX. század fordulóján

könyvének bevezetőjében így utalt a rajzoktatás szükségességére: „Tagadhatatlan dolog, hogy számos kézi mesterségnek minéműek a Kőművesség, Atsság, Asztalosság, Lakatosság, Ötvösség, Fazekasság, sőt, hogy többet ne említsek, még a szép Varrás is, a rajzolás mesterségének tudása nélkül kevésbé mehetnék." Igy tehát Sárváry neveltje, a Bécsből hazatért Kiss Sámuel lett a városi „rajzoskola" és a Kollégium tanára 1812-től 1819-ben bekövetkezett haláláig. Ez a „rajzoskola" a mesterlegények tanítására alakult, de tömörítette a rajzolni vágyó református és piarista diákokat is. Kazinczy Ferenc, akit bátran nevezhetünk a debreceni művészeti élet „szürke eminenciásá"-nak, 1814-ben meglátogatta Kiss Sámuelt. Ezt írta: „látni akartam, mint terjeszti Debreczenben a Szép érzését. Panaszkodik, hogy nincs dolga; Professor, fizetik, de hogy van a haszna az ő ottlétének, arra gondja senkinek nincs". Egyetlen elismerést kapott Kiss, amit még a Tudományos Gyűjtemény is említett: a Debrecenbe látogató Ferdinánd tetszését fejezte ki a rajziskola munkája, az ott látható gazdag szemléltető anyag láttán. Tíz év múlva, amikor már Beregszászi vezette az iskolát, ismét megjelent Kazinczy, és így látta: „Debreczennek ezen iskolára nagy szüksége van, s bár minden tehetős szülék gyermekeik járnának fel itt, hogy, ha valaha építeni fognak, tudják, mit nem szabad tenniük."

14 Kazinczy ítélete erős volt (és magában foglalta Péchy Mihály sérelmeit is), hiszen már Kiss Sámuel tanítványai is készítettek remek rajzokat. Beregszászi 37 éves pedagógiai tevékenysége különösen eredményesnek mondható, mert, habár voltak az órákra nemjáró, vagy rajzaikat mással készíttető mesterlegények is Debrecenben, a hozzá járó iparosok jórésze (különösen az asztalosok) kitűnően rajzolt. Ezt nemcsak rajzaik, de épület- és bútorterveik is reprezentálják. Ezt emelte ki Balogh István, összefoglalva a rajziskola két nagy korszakát: „a XIX. század első felének képzőművészeti életében jelentős szerepet nem vitt, de építészeti és iparművészeti vonatkozásban ízlésformáló hatása túlnőtt Debrecen határain"

15 14. KL 2607. sz. XI. k. 244. és a Kedveskedő-ben írt i. m. 75. p. 15. Balogh István: Beregszászi Pál és a debreceni "rajzoskola" 1819—1856 = Művészettörténeti Értesítő (továbbiakban: MTÉ), IX. 1960. 43—50. Idézet a 49. lapról.