Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Szuromi Lajos: A Hontalan

Jer, borulj el csendes órán, Múltról jövőig hass; Vágyva pillants föl, magasra: Mint naphoz küzdő sas. Vágyva pillants föl, magasra, ím itt, ami fenntart: Könny a szemben, láng a mellben, S a kézben ősi kard! (intés, 1832) Egy hangulati kör teremtményei az Intés, az Emléklapra (1833), a Versenyemlékek (1833) záró darabja: Nemzeti fény a cél. Hogy elérd forrj egybe magyar nép. Lelkesült tettvágy a hazáért: ez jellemzi e kor verseit, a programadó Huszt után néhány rövid évig. A Himnusz után, amelyben erkölcsi bázist teremt nemzedéke induló reformkori küzdelmeihez, a méltó haza megérdemelt, megszenvedett közeli megteremtésének elementáris hitelével, a honra-találás személyes reményének megindító bizalmával. Személyiség és közösség egymásra talál, „ebben az egy pillanatban", a múltat-jelent-jövőt mérlegelő költő könnyein át világít szemünkbe a remény napja. A himnikus csúcs után sem adja fel az emberhez méltó hon történelmi esélyének, megteremthetőségének ideáját, noha a kudarcok, a történelmi-reformkori megtorpanások közepette az eszményi teljességű hon reménye megfakul. Kölcsey tudja, hogy a honnak nevezhető hazában emberi érték nem szorulhat magányba, szabadságban megélhető jókedv, bőség, kedv s öröm harmóniája él, a szép hazában erkölcsében tiszta, a közös eszményekért küzdelemre kész nemzetet jutalmaz a sors. Az égő honvágy ilyen hazában válhat folyvást ihlető égő honszerelemmé. - Tettekre serkent, cselekvést hirdet a jelenben, megalkuvást nem ismerő küzdelemre sarkall. A szó és a tett egységének morális parancsát követve maga is a tettek mezejére lép. Ámítást, hazudozást, kétségeskedést ostoroz, szavai révén az országgyűlésen maga az igazság. Mint egész életében, élete e végső szakaszában is mindent megtesz azért, hogy ne kelljen kimondani azt, amit végül ki kell mondania. A Zrínyi dala még a Huszt előtt sejteti a végkifejletet, a becsapottság, a megcsalatottság radikális konzekvenciáját. A Zrínyi dala a Zrínyi második éneke előfutára. Csaknem egy évtized választja el egymástól a két költeményt. A Zrínyi dala nem a történelmet panaszolja, hanem a történelmi esélyt elszalasztani látszó saját nemzedéket ostorozza. Kegyetlen axiómák közvetítik a homo morális ítéletét, elkorcsult népről, ősökhöz méltatlan más fajról beszél, saját