Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Kilián István: Szent Ferenc élete Csíksomlyó színpadán
Saxus, Apostata és Domiriicus beszélgetnek hatalomról, erkölcsről és vallásról, s ennek a hiábavaló beszélgetésnek Ferenc vet véget (II. 2.). Fortuna (Szerencse) szerencséssé, Honor (Rang) tisztelt személlyé akarja tenni Ferencet. Poenus (Bíbor) gazdagsággal, Cantus (Ének) vígsággal csábítja. Praedo (Rabló) azzal fenyegeti, hogy majd ki fogják rabolni. Ferenc azonban mindegyiket viszszautasítja, s büszkén vállalj a Krisztus prófétaságát (II. 3.). Cantus Paupertatis, Rex és Ecclesiasticus párbeszéde. Elhangzik több ének a Dinastához (a hatalmat képviselőhöz), a Mercatorhoz (kereskedőhöz), Ferenchez, aki önként királynőjének nevezi a Szegénységet (II. 4.). Aelianus, Aegidius, Frigidius a ferences reguláról beszélgetnek. Morgolódnak azért, mert a ferenceseknek nem lehet földingatlanuk, pedig ennek birtokában függetlenebb lehetne a rend. Aegidius állandó éhezése miatt, Frigidius pedig a kötelező koldulás miatt sopánkodik. Aelianus a regulát megtarthatatlannak mondja. Vox inconspicua nyugtatja a testvérei magatartása miatt aggódó Ferencet. Az Isten ismeri az embert, erre Aegidius válaszol: amit fogadtam, tehát a szegénységet minden körülmények között megtartom (II. 5.). Szent Ferenc a mohamedánok között Soldanus lelkét keresi, s elfogják (II. 6.). A városatyák szidják a ferenceseket, hiszen mezítláb járnak, kötéllel kötik meg ruhájukat. Az emberek nyugtalanok miattuk, s még a nagyon vallásos ember is rosszallja életmódjukat. A színen megjelenő ördögök, miként a ferencesek a capitulumon (azaz a rendi tanácskozáson), tárgyalnak, Izgatja őket a ferencesek népszerűsége. Az egyik ördög úgy véli, semmi ok a félelemre, hisz a regulát képtelenek lesznek megtartani. Többen más módszert próbálnak azért kitalálni, hogy a ferences rend mielőbb megszűnjön. Egyik ördög azt javasolja, öltöztessenek gyermekeket ferences ruhába, a másik ördög szerint tudósokat kell ferencessé tenni, s akkor gyorsan kihal majd a rend. S végül rájönnek, hogy a ferencesek ellen semmiféle pokoli praktika nem használ (II. 7.). Assisi a közelgő pusztulástól retteg. Ellenség közeledik, s őket fegyverrel kell fogadni. Ferenc azonban megjelenik a színen, s arra kéri a püspök, hogy mentse meg a várost a gonosz bestiától, s Ferenc erre vállalkozik (III. 1.). Ferenc bűnbánatot hirdet. Pacificus csodát lát: Szent Ferenc mellén két kardot, a kérdésre azonban csak így válaszol: az Istent állandóan dicsérni kell. S valóban, Alverna hegyén Szent Ferenc megkapja a stigmákat (III. 2.). Ferenc homlokán a töviskorona okozta sebekkel jelenik meg. Leonardus keresztet hordozni látja Ferencet. Bernardus úgy hiszi, hogy már nem is emberi test a Ferencé, hanem egy, az angyalok közül. Aegidius is angyalnak gondolja, s egy nagy T betűt lát Ferenc homlokán. S a színen Ferenc csak így vall magáról: Krisztus sebeit kapta meg (III. 3.). Seraphim megígéri Ferencnek, hogy az angyalok karába viszi, Ferenc azonban erre érdemtelennek tartja magát (III. 4.).