Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Nagy Sándorné: Helénkénk

Helénkénk tisztelettel és szeretettel ajánlom e visszaemlékező sorokat Keresztesné Várhelyi Ilonának, a mi Helénkénknek. Az álmosdi Kölcsey Emlékház gondnokságát 1991-től vállaltam el. Tudtam, hogy ez igen szép és nemes feladat, de mégis félelemérzés töltött el. Sok huzavona után csak úgy döntöttem: vállalom. Az Emlékhely és Könyvtár első vezetője Lengyel Sándorné Erzsike néni, aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a ház zarándokhellyé váljon, többször is felvetette, hogy vállaljam el nyugdíjba vonulásom után e feladatkört. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy alkalmas vagyok rá. Az iskolától, a gyermekektől sem akartam még elválni. A nagyfiaim, a férjem és még többen is Erzsike nénivel együtt, megkezdték meggyőző munkájukat. Látva a szép, gondosan megtervezett és megvalósított kiállítást, hallva a segítő, biztató szavakat és családom határozott fellépését is, bizonyos feltételekkel végül elvállaltam a múzeumi rész vezetését. A leglényegesebb feltételem az volt, hogy továbbra is taníthatok. Komoly munka következett ezután. Keményen fel kellett készülnöm, hogy Erzsike néni után én is méltóképpen fogadhassam a vendégeket. Legelőször a kiállítási anyaggal kellett mélyebben megismerkednem. Hiába tanultam annak idején nagy tudású tanáraimtól Kölcsey Ferencről és tudtam róla álmosdi történeteket - ez nem lett volna elég. Keresztesné Várhelyi Ilona olyan gondossággal és mindenki számára érthetően állította össze a kiállítás anyagát, hogy ennek segítségével nagyon hamar összeállt bennem egy logikusan felépített tudásanyag. Izgatott a gondolat, hogy ki is lehet ő? Arra, hogy személyesen is megismerjem, elég hamar sor került. Akkorra már annyi dicséret hangzott el a látogatóktól - külföldiektől és hazánk fiaitól -, hogy bátran közelébe mertem férkőzni, hogy elmondhassam a sok elismerő véleményt. Hogyan is jutottam el ide? Legelső mélyvízbe dobásom akkor történt, amikor 13 köztársasági megbízott látogatott el kicsiny községünkbe.