Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Bakó Endre: Niklai Ádám, avagy egy alanyi költő

vendégek már kezdik kerülni. Azt mondja magáról, rokkantnyugdíjas. Nekem persze semmit nem jelentett a név mindaddig, amíg nyomtatva nem láttam, talán az Alföldben vagy a helyi Naplóban. 1961 tavaszán aztán volt szerencsém személyesen megismerni Niklai Ádámot, méghozzá Komoróczy György megyei levéltár-igazgató lakásán. Történt ugyanis, hogy 1961 tavaszán felújult a szerelem barátom, Gödény Endre és évfolyamtársunk, Komoróczy Emőke között. Nos, ezen a tavaszon egyszer-kétszer megfordultam lakásukban, s ott találkoztam Niklai Ádámmal, akinél „véletlenül" mindig volt egy-két vers. Már első hallásra vagy olvasásra jónak találtam a költeményeit. Ott volt azon a kellemes hangulatú kis családi ünnepségen is, amit Gyuri bácsi felesége, Marika néni, nekem történelemből vezető tanárom a Kossuth Gyakorló Általános Iskolában, lánya diplomájának (vagy az eljegyzés?) örömére rendezett. Ádám mértékkel evett, ivott, és élvezte a felé áradó figyelmet. A Komoróczy-családtagok Dunyinak szólították, ami bizalmas ismeretséget feltételezett, s valóban, mint kiderült, ők még Kassáról ismerték egymást. Itt jegyzem meg, hogy az Ádámmal való beszélgetéseink során soha nem esett szó róla, hogy ő voltaképpen báró Zech Kolbert. Bizonyára feltételezte, hogy tudom. De én ezt csak jóval később, öcsém egyik játékostársától, Szulics József nevű futballistától, Niklai földijétől hallottam. Családi állapotát egy legyintéssel szokta elintézni, mondván, elvált, az asszony nem nézte jó szemmel költői ambícióit. Első feleségét nem ismertem, semmilyen képet nem alkothatok róla, csak anekdotaként hallottam, hogy amikor kimondták a válópert, Ádám az asszonytól kért kölcsön egy pofa italra valót, hogy tanúit megvendégelhesse, s kapott 500 forintot. Az anekdota hitelességéért nem állok jót. Az egyetem elvégzése után, 1961-ben Hajdúnánásra kerültem, s ha Debrecenben hétvégeken vagy a vakációkban találkoztam is Niklai Ádámmal, ezeknek a találkozásoknak az emléke belevész az idő gomolygó ködébe. 1963. augusztus l-jén azonban a Népművelési Tanácsadóban alkalmaztak, majd egy pár hónap múlva a megyei tanácsnál, 1964. december l-jén pedig a Hajdúbihari Naplóhoz szegődtem újságírónak. Attól kezdve élek Debrecen művészeti életének közelében, Niklai Ádámmal ezután sokszor találkoztam, s időről időre szorosan ápoltuk a barátságot. 1965-ben jelent meg Hullámtörő címen első kötete. Örömmel méltattam a Naplóban. „A Debrecenben élő költő első verseskötete az 1965-ős év legjobb kötetei közé tartozik. S ez csak azok számára meglepetés, akik korábban nem követték figyelemmel a folyóiratokban költői kibontakozását, fejlődését. (...). Niklait a kései pályakezdés és életkörülményei megtanították arra, hogy rögtön a lényeg felé közelítsen, és az önkifejezés lázas akarásában megtalálta mondanivalójának adekvát, korszerű formanyelvét." Méltattam a közösség iránti vágyát, problémaérzékenységét, rokonszenves indulatait, s megemlítettem, hogy költészete bizonyos fokig rokonságot mutat Ladányi Mihály és Soós