Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Bertha Zoltán: Mítosz és varázshit egy Tamási regényben

nyegét magában hordta. A szellem sugarain keresztül emlékezett arra, hogy létezésének egyre magasabb fokain miképpen élt, és mit tapasztalt. Emlékezett arra, hogy bolha korában mily nagyokat tudott ugrani; méhecske korában milyen szorgalmas volt; bagoly korában mily okos, s kutya korában menynyire hűséges. Ezek a tulajdonságok s a hozzájuk fűződő tapasztalatok mindig megvillantak tudatának a mélyén, és szükség esetén, mint meglepő erények, világos eszében meg is telepedtek. Hát ezért volt Jégtörő Mátyás másoknál különb. A magyarázat, azt hiszem, eléggé világos. Sőt, nemcsak világos, hanem az ész számára annyira elfogadható, hogy néha mosolyogni kell azokon, akik misztikusnak mondják ezt a magyarázatot. Nem misztikus, hanem a kitágított valóság ábrázolása."

29 Mindez tehát leginkább egy általános animizmusnak nevezhető szemléletmód naiv, egyszersmind modern, racionális reflexivitással, tudatossággal megerősített regenerációja vagy reprodukciója. Féja úgy közelít ehhez, hogy a buddhista nézetek Tamásira gyakorolt hatását feltételezve mégiscsak tágítja az ihletforrások szféráját: Tamási mindig „hitt az ember és a világ ősi azonosságában, az eredeti ember és a világerők együttműködésében".

30 Ez pedig gyökerezhet egyfelől a régi, pogány magyarságnak a „lélekszabadság" eszméjét és bizonyos „metempsychosisi (lélekvándorlási) képzeteket"

31 (Ipolyi Arnold) magában foglaló hitvilágában, illetve másfelől az animizmus egyetemességében, amely - Häuser Arnold szavaival - „megkettőzi a világot: egy valóságos és egy valóság feletti világra osztja, egy látható jelenségvilágra és egy láthatatlan szellemvilágra, halandó testre és halhatatlan lélekre", a lelket „a testtől különvált lényegként" képzeli el, s számára „a világ két részre oszlik, s az ember önmagát is két részből állónak látja".

32 „A mágikus világnézet monisztikus értelmezésében a valóság egyszeri egymásba fonó29 TAMÁSI Áron: Vadrózsa ága. Bp., 1967. 124-128. 30 FÉJA Géza i. m. 84. - Vö. „Féja Géza tanúsága szerint épp a lélekvándorlás tana foglalkoztatta Tamásit, amikor Jégtörő hányatott életének a megírásába fogott, más szóval: az állatokban vezeklő, bűneit legyűrő lélek útját követte a "tökéletesedésig". Izsák József tanulmánya sokkal meggyőzőbben bizonyítja, hogy honnan ered s milyen tartalmakkal telítődik ember-állat alakváltásainak nagyon régi (már az irodalom legősibb formáiban feltűnő, de nemcsak a naiv eposzokban, a világirodalomban is sokszor előforduló) motívuma, s hogy Tamási az állatarcokban nem misztikus, hanem nagyon is e világi dolgokat, örök emberi tulajdonságokat ábrázolt: saját tapasztalatait. Állathősei többek közt a szolgaságról és a megszerzendő szabadságról, a hit és a bizalom fontosságáról, az elérhető földi boldogságról, az ember felelősségéről és az erdélyi politika útvesztőiről beszélnek. Még ha az író figyelme csupán az indiai vallásfilozófiától kapott volna is ösztönzést, akkor sem jelent ez azonosulást a megismert bölcseleti rendszerrel. Bizonyára a kedvét lelte abban, hogy ötleteket merített a Védák Könyvéből, amely az ókori népek hiedelemvilágát rögzíti, de hogy hitt is bennük, nincs erre semmi komoly bizonyíték." Z. SZÁLAI Sándor: „Hit a harcban, remény a bajban" - Pályakép Tamási Áronról. Bp., 1991. 68. 31 IPOLYI Arnold i. m. 335-336., 358-360. 32 HÄUSER Arnold: A művészet és irodalom társadalomtörténete HI. Bp., 1980.1. 14.