Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Hamar Péter: „Apám sose beszélt erről a csécsi ünnepről”

kultusz. [Az interjú kurzív részei az eredeti szövegben is így találhatók. - H. P.] Másfél évig tartott a tárgyalás és a kapacitálás részükről. Közben még mellszobrot is akartak építeni a templom elé. Ez ellen a leghatározottabban tiltakoztam."

7 Tehát nemcsak emléktábla, szobor is! Csakhogy ebben a riporternek adott válaszban az író csúsztat egy kicsit. Aligha úgy történt, hogy felvetődött a szoborállítás ötlete, és az író ezt azonnal le is söpörte az asztalról, mint ízlése ellen valót, s ezzel a dolog lekerült a napirendről. Hiszen e két maradandó emlék ügye végérvényesen csak 1929. június 7-én, tehát alig több mint három héttel az ünnepség előtt dőlt el, ezt igazolja Móricznak az Orosz Kálmánhoz írott levele: „E percben itt volt nálam Gaál Endre képviselő úr s megbeszéltük a következőket: Nem lesz szobor, sem emléktábla [kiemelés Móricz Zsigmondtól - H. P.]. Én nem akarok a világi hiúságnak ilyen jelét életemben. E helyett ennél sokkal szebbet gondolt ki a képviselő úr, a díszpolgári oklevél átadása fog megtörténni azon a napon."

8 Azt láttuk, hogy Móricz milyen lelkesülten fogadta korábban az emléktábla ötletét, majd itt a világi hiúság jeleként minősíti ugyanezt. Nem tudjuk, kezdetben miként vélekedett a szoborállítás ötletéről, és azt sem, milyen hatásra változott meg a véleménye az emléktábla dolgában, de egy levél néhány sora utal arra, hogy a környékbelieket is foglalkoztatta a kérdés, és bizonyos negatív vélemények - esetleg éppen dr. Gaál Endre közvetítésével - eljuthattak az íróhoz. Sípos József túristvándi református lelkész írta ismeretlen címzetthez az alábbi sorokat 1929. június 13-án: „Orosz Kálmán tiszacsécsei lelkész közölte velem a június 30-án tartandó Móricz-jubileum programját. Ilyen alakban - szobor és emléktábla nélkül - én is rokonszenvesebbnek, természetesebbnek találom az ünnepélyt."

9 Érdemes az árnyalatokra is odafigyelnünk: a középfok itt nem az egyetértés jele, pusztán a korábbinál megengedőbb álláspontot tükröz. Móricz nyilván rádöbbent, hogy az eredeti ötlet kivitelezése (tehát az emléktábla és a szobor) rossz visszhangot kelthet, és még idejében kihátrált a csapdából, sőt az interjú és a levélrészlet tanúsága szerint még némi erkölcsi tőkét is igyekezett kovácsolni a helyzetből, de az aligha gondolható, hogy jólesett neki a körülmények ilyetén alakulása. Ami még elgondolkodtató: Móricz azt írja az idézett levélben, hogy az emléktábla- és szoborállítás „helyett" kapja a díszpolgári oklevelet, ám úgy tűnik, hogy ezt a döntést csak június 7-én hozták meg Budapesten dr. Gaál Endrével. 7 Beszélgetés az ötvenéves Móricz Zsigmonddal díszpolgárságáról és szülőfalujáról. Az Est. 1929. június 28. 8 MZSL I. 293-294. 9 Petőfi Irodalmi Múzeum M. 100/1926/13.