Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Kerényi Ferenc: Kiegészítések Petőfihez
'erenc Kiegészítések Petőfihez Keresztesné Várhelyi Ilona születésnapjára A MEGKERÜLT VERSMÁSOLAT %/ ü/z új Petőfi kritikai kiadás 3. kötetében 1 a következő jegyzet olvasható az egyik legnépszerűbb, legtöbbet másolt Petőfi-vers, a Legenda (Pest, 1844. október 19-20.) egyik, 3. számmal jelölt egykorú kéziratmásolatáról: „Km3. F[erenczi], Z[oltán]. a Petőfi-Múzeum 1890. 6. sz. 337-340. oldalán közölte a Legendát özv. Sámi Lászlóné Könyves Tóth Janka tulajdonából, aki azt Emődy Dánieltől kapta 1846 őszén Debrecenben mint autográf Petőfi-verset. Ferenczi - sajnos - nem közölte hasonmásban a másolatot, csupán azt állapította meg róla, hogy nem autográf. A szöveg mindazonáltal korai, és az ismert másolatok közül a legközelebb áll a Kl-hez. [A versnek az MTA Könyvtárának kézirattárában őrzött, legkorábbi autográf kéziratához.] A történet is több ponton hitelesíthető, hiszen Petőfi Könyves Tóth, pontosabban Király Jankához, Könyves Tóth Mihály debreceni ref. lelkész nevelt lányához írta 1846 őszén a K. J. kisasszony emlékkönyvébe c. versét. [...] A Km3 Ferenczi közlése óta elveszett vagy lappang." Amikor a kötetet - Kiss József halála után átvéve a kritikai kiadás sorozatszerkesztését - Martinkó András és Kiss József hagyatékából, Ratzky Rita és Szabó G. Zoltán jegyzeteiből, kiegészítéseket írva hozzájuk, egybeszerkesztettem (az adott vers jegyzeteit történetesen Martinkó András feljegyzéseiből), nem volt idő és mód új alapkutatásokra; az elsődleges cél az akkor már 1983 óta álló, kötettel nem jelentkezett kiadás folytatása volt. 2000-ben azután alkalmam nyílott kutatásra a debreceni közgyűjteményekben, és a Keresztesné Várhelyi Ilona vezette Debreceni Irodalmi Múzeum anyagában megtekinthettem egy Legenda-másolatot 2 , amely a lappangó Km3-nak bizonyult. Útja most már megállapítható. Király Janka 1853-ban ment férjhez Sámi László ref. főiskolai tanárhoz, megözvegyülése (1881) után Kolozsvárott élt, ott irodalmi szalont tartott fenn (Amica néven maga is publikált). így került kapcsolatba Ferenczi Zoltánnal, Petőfi életrajzírójával, aki rá akarta őt venni, hogy írja meg 1 Bp., Akadémiai Kiadó, 1997. 258. 2 K. X. 74. 92. 1.1.1. jelzeten.