Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

Selmeczi László: Bevezetés

sa az 1395 körüli Besztercei Szójegyzékben az "alua-irha" (timsós irha). Ekkor még nem léteztek a jóval később, az oszmán-török hódoltság korában meghonosodott tobakosok, tehát a timsós irha a 14-15. század fordulóján minden valószínűség szerint a tímár-alutarius készítménye volt. Áruházat számára timsósan készített, irha nevű finombőr jól kapcsolódik a magyar bőr leírásánál idézett középkori angol és olasz bracca és caliga (bőrharisnya vagy bőrnadrág) adatokhoz. Bár ezek az adatok az irhát kifejezetten timsós bőrnek mutatják, készítőjük a 17. században valószínűleg a Comenius (1647) idézte "Véstem Sartor ... irha csináló" volt. Az irhát még Páriz Pápai is (1782: 37) "Aluminata: Lágy irha ... Alutarius ... Erszényes, Irhagyártó" kifejezéssel értelmezte. A kordován vándorszó. Az 1405-ben írott Schagli Szójegyzékben "adalutum, garduan". E bőrfajta neve a spanyol Córdoba (latinul: Corduba) városnévből származik. A mórok-spanyolok útján Nyugat-Európában elterjedő kordován a középkorban még timsós, valószínűleg növényi cserzessél is kombinált kikészítésű volt. De míg Európa-szerte már a 13-14. században elvesztette timsós jellegét, és teljesen növényi kikészítésű bőrré vált, addig magyar területen hosszú időn keresztül timsós kikészítésű maradt. Hogy a timsóval dolgozó sutor-tímárok a középkorban timsós bőröket (irha, kordován) készítették - igen valószínűnek látszik. De hogy sutor jelzőjüknek megfelelően ezekből milyen lábbeliket készítettek, erre eddig nem ismerünk adatokat. Van azonban három középkori lábbeli, amelyeket esetleg kapcsolatba lehet hozni a középkori sutortímárokkal. Ezek (a talpon kívül) a bocskor, a szekernye és a saru. A bocskor szó első előfordulása az 1395 körüli Besztercei Szójegyzékben található, és ismeretlen eredetű. Az írásos adatok hol tímárkészítménynek mutatják, a későbbiekben a vargák műveinek. A bocskorkészítés joga vagy kötelessége gyakran oka volt a tímárok és a később, a 14. század végén feltűnő vargák közötti viszálykodásnak. A szekernye szó szláv eredetű, első előfordulása a fentebb idézett Besztercei Szójegyzékben található. Formájára nézve lehetett combig vagy térdig érő. 1626-ban a kassai "Vargák Limitatioia"-ban "Koczisnak czombigh ualo szekerniet..." említenek. A saru - ótörök eredetű - szóval jelölt lábbeli váltja fel a 17. században a szekernye divatját. Eleinte ez is combig érő, majd "Terdigh ualo" lesz. Mindhárom lábbeliről tehát középkori adatok is vannak, és nagyon valószínű, hogy a sutor-vargák feltűnése (14. század vége) előtt e lábbelik a sutor-tímárok készítményei voltak. A 14. század végén feltűnő sutor vargamesterség a tímárokat egyre inkább a bőrök kikészítése felé szorítja, és egyre jobban eltávolítja eredeti 'sutor' jelentésétől. Például Páriz Pápai a bőrkikészítéshez szolgáló eszközöket következetesen tí-