Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak

ge miatt), részben valamit segített is azon (a külföldi versenytársakat kizárta a magyar piacról). Ennél azonban egyértelműbb hatása volt a II. világháborút megelőző, és az azalatti konjunktúrának, amikor a debreceni bőrgyárak nagy megrendeléseket kaptak, s a megnövekedett forgalom - a korlátozó intézkedések ellenére is (árszabályozás, készletezés, szociális intézkedések) - biztos nyereséget nyújtottak. Ezt a felívelést azonban a háború következményei megtörték, sőt a város jelentős bőrfeldolgozó iparát teljesen megsemmisítették. A megszálló szovjet csapatok a gyárak raktárkészleteit teljesen felélték. Az évekig nem rendezett külkereskedelem miatt a debreceni, bőripari műhelyek, gyárak nem jutottak elegendő nyersanyaghoz, s egymás után kényszerültek, forrásaink szerint, főképpen 1947-től termelő tevékenységük felhagyására. Ami a gyárak további sorsát illeti, a Pikó-féle kis létszámmal megkezdte ugyan a termelését, de 1948 végén - pontosan a megszorító intézkedések hatására - ezzel is kénytelen volt felhagyni. A két másik üzem munkásszövetkezetek birtokába jutott (Kiss-féle és Veréb-féle), a Szilágyi gyárat pedig a népszövetkezet "vette ki bérbe", miután tulajdonosát ipara gyakorlásának szüneteltetésére kényszerítették. Mindezek az üzemek a nyersanyag szűkössége miatt is, de a kellő szakértelem hiánya miatt is csődbe jutottak. Előbb a Veréb-féle gyár ment tönkre (ez volt a II. sz. Munkásszövetkezeti Bőrgyár) és 1947. szeptember 20-án beolvadt az I. sz. Munkásszövetkezeti Bőrgyárba (Kiss-félébe).

19 Ez utóbbi is leállt 1951-ben. Ezzel a város évszázadokon át virágzó iparága, az utolsó évtizedeiben még gyári színvonalat is elért bőripara szűnt meg, csak 1954-ben indult meg újból egyetlen üzemként "Hajdúsági Bőrgyár" 20 néven. A csapás nemcsak azért volt súlyos, mert néhány gyáros elvesztette nagy erőfeszítések árán létrehozott gyárát, tulajdonát, hanem a náluk jóval nagyobb létszámú, csak műhellyel rendelkező iparosoktól is elvették megélhetésüket, s ezzel százakra menő alkalmazottaik addigi kenyérkeresetét is megszüntették. Jegyzetek 1. Pető József: A debreceni tímárok céh- és mesterségszavai (Debrecen, 1938.) 5-6. 1. és Szűcs Ernő: Debrecen ipara az abszolutizmus korában, In. Debrecen iparának története (Szerk.: Ránki György, Debrecen, 1976.) 3446.1. 2. HBML IV.B.I. fokú Iparhatóság egyéni és társascégek nyilvántartása 1406/g és 1410/g A., és Szűcs Ernő: A város ipara In. Debrecen története 4. kö-