Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

III. Vallomások - Ötvös László: A vallomások elé

1940-ben 30 hold földet vásárolt Ondódon, s minden arra mutatott, hogy két kertjével együtt, amin szintén háza voltak, biztosítva lesz a gondtalan örökségük drága feleségével együtt. A sors másként akarta. 1944. június 2-án nem hitte, hogy bombázás lehet a légiriadó után. Családját a pincébe küldte, de O kint maradt. 15 bomba esett le a közelbe, a légnyomástól az agya bevérzett és egy hónap múlva soha el nem múló fájdalommal eltemettük. 57 éves volt. Visszagondolva az utána következő keserves évekre, vagyonának elrablására, egész küzdelmes munkája eredményeinek megsemmisítésére, még nálát is adhattunk a sorsnak, hogy ezt már nem érhette meg. Az üzemet fia, József vezette tovább nagy hozzáértéssel 1949-ig, amikoris z üzemet, házakat, földet államosították. Felesége, drága édesanyánk még 1955-ig próbált élni lakóként az elvett házban, elfogadni sanyarú helyzetét, aztán szervezete 1955-ben 62. éves korában végleg felmondta a szolgálatot. 1971-ben eltűnt a ház, eltűnt a Teleki utca. Lebontották, s ezzel már csak az emlék maradt. Gyermekeinek örök példakép, mindhárman azon igyekeztek, hogy méltó utódai lehessenek. Úgy érezzük, ez - keresztülvergődve ezer megaláztatáson - sikerült is. Egyik lánya pénzügyi szakember lett, a másik kiváló háziasszony, fia utóda lett, amíg engedték, de utána is derekasan helytállt. Unokái egyetemet végzetek, s tovább viszik Ót minden génükbe. Áldja meg az Isten ott, ahonnan néz bennünket. Közli leánya: Kiss Béláné Vincze Mária