Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

III. Vallomások - Ötvös László: A vallomások elé

Nagy Gábor (1903-1973) Édesapánk 1903-ban született Debrecenben, akinek nagyapja Nagy Pál, apja Nagy Sándor is tímárok voltak, valamint anyai ágon Bozóki Mi­hály és Bozóki István is. így büszkén mondhatjuk, hogy családunk többge­nerációs tímár család. Apánk 1938-ban tett mestervizsga után Titonelli Lajossal csendestárs­ként a Bundi utcai műhelyben dolgozott. Az itt végzett munka csak arra volt elég, hogy a Vígkedvű Mihály u. 25. sz. alatti Kovács Ferenc műhelyét bérbe vegye és reménykedett, hogy munkája eredményeként idővel saját műhelyt is tud építeni. Sajnos a világháború, Debrecen bombázása közbeszólt, mert a bérelt műhelyt bombatalálat érte. Szerencsére senki sem tartózkodott otthon, így az személyi sérülést nem okozott. Most is emlékszünk arra a hajnalra, amikor Fialkovits Béla segédünk hozta a szomorú hírt. A Tímárszövetkezet kérésére a Vígkedvű Mihály u. 7. szám alatti Sár­ga István műhelyében tudta folytatni az ipart apánk. Az ismert bőrkiuta­lási nehézségek ellenére, szorgalmas munkával úgy tudott dolgozni, hogy 1945 végén Honvéd u. 73 sz. alatt, egy régen óhajtott önálló műhelyt tudott felépíteni, a legalapvetőbb gépi berendezéssel felszerelni. Örömmel töltöt­te el az a tény, hogy egy tanulója nála szabadult fel és szerzett segédvizs­gát. Jóleső érzéssel olvashatjuk: "Újjáépítő magyarok az országépítés két esztendeje" című, 1947-ben megjelent országos kiadványban a következő­ket: "Nagy Gábor tímármester Debrecen, Honvéd u. 73. 1945-ben alapítot­ta debreceni üzemét. Ezt megelőzően 13 évig segédeskedett, majd mester­vizsgát tett. A felszabadulás után újjáépítette az üzemet, mely a rendőr­ségnek, honvédségnek és más közületnek szállít". Édesapánk a többi tímármesterhez hasonlóan becsülettel kivette a ré­szét a közmunkákból, és bízott abban, hogy a 45-ös esztendők változást hoznak életében. Fizikai munkás lévén számára természetesnek adódott, a szociáldemokrata párt programja, és így vállalta el annak tagságát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom