Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)
II. Források - Nagy Pál: A Bőripari KTSZ keretében működő tímárrészleg munkája az 1955-1980 között készült jegyzőkönyvek alapján
társ hozzászólásában említett a kecske bőrökkel kapcsolatosan, meglátása az hogy személyi vita, ezt el lehetett volna intézni négyszemközt is és nem kellett volna a közgyűlés elé hozni, csak akkor amikor már ketten nem tudtak volna megegyezni. Hibásnak érzi magát, hogy nem ment ki a tímárrészleghez, de ígéri, hogy ki fog látogatni, s minden részlegben elbeszélget a kartársakkal. Ha problémájuk van a kartársaknak azzal a szövetkezet vezetőségéhez menjenek előbb, azonban ha a szövetkezet vezetősége nem tudnak segíteni, úgy jöjjenek a párthoz, s mint már említette is segítséget nyújt. A tímárrészleg leválásával kapcsolatosan foglalkozva említi, hogy bizony sokat költött a szövetkezet a részlegre, mert amikor a szövetkezet vezetőségének be kellett indítani felsőbb utasításra a tímárrészleget akkor nagyon sokáig sorbanállt a MNB felé. De beindította, s nem úgy tapasztalja, hogy a tímár dolgozók ne lennének megelégedve a keresetükkel, mert a keresetük jelen pillanatban jó. A szövetkezet nem tartja vissza a tímárrészleget a fejlődés terén. A leválással kapcsolatosan javasolja, hogy gondolja meg a tímárrészleg s egymás között jobban tárgyalják meg a leválást. Határozatok: A szövetkezet közgyűlése az alábbi határozatokat hozta meg. 1. ) A szaküzlet hiányával kapcsolatosan. A jelenlegi hiányt írja a szövetkezet a korábbi többlet terhére és egy új leltárt kell készíteni május 31-én, s az lesz egy kiinduló pont. 2. ) A tímárdolgozók leválásával kapcsolatosan úgy dönt a közgyűlés, hogy a könyvelés május 31-i zárás alapján készítsen el egy kimutatást, melyből a leválással kapcsolatban szétosztási arány megállapítható. A kiszámításnál elosztás szempontjából a szövetkezetben töltött időt vegye figyelembe. Ennek elkészülte után hívjon össze a vezetőség egy közgyűlést, mely hivatva lesz a leválás felett dönteni. Tagfelvétel: A szövetkezet közgyűlése, úgy döntött, hogy az alant felsorolt kartársakat a következő közgyűlésig próbaidős tagként veszi fel. Ivánka Tóth Sándor rakt. h. Kovács József tímár, ifj. Major János tímár, ifj. Szakái Sándor tímár, Kisfalussy Dezső tímár kartársakat. Megválaszolás után a közgyűlés véget ért. k.m.f.t. Kovács Gyula jvk. h. Borsi András jkv. h. Szilágyi László szöv. elnök Nagy Béla főkönyvelő Szántai Júlia jkv. 1957. augusztus 6. Elnök ismerteti, hogy a tímároknál téli munka megoldásához egy kb. 250 ml Ft-os beruházásra lenne szükség, szárító és műhely építése, mert a tímárok téli termelése csak így valósítható meg. A vezetőség a szövetkezet