Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)
A néprajzi kiállítás rendezése
gása csak a kiállítások technikai kivitele tekintetében oldódott fel részben. De ez is a pesti szakemberek érdeme. Dicsérte a példásan megszerkesztett katalógust „amelynek vezetése mellett tanulhatnának a múzeumban a tudásra szomjas „pógárok". Ennél az ismertetésnél jóval tárgyilagosabb és szakszerűbb — bár a sértődöttség felhangját nem nélkülöző — Viski Károly kritikája, amely a kiállítás megnyitása körül elkövetett tapintatlanságok hatása alatt született meg. Bevezetőjében bírálja az épület tervezésénél elkövetett hibákat. Nem önálló múzeumot, hanem egy összetettebb célokat szolgáló kultúrházat terveztek és a tervezés kezdetén a múzeumi szakemberek véleményét nem kérték ki. Inkább kultúrház együttest képzeltek, sokágú múzeumi, közművelődési könyvtári, kölcsönző és olvasó helyekkel. Társadalmi egyesületek, művészek és más igénylők kiállítótermei, közművelődési célokat szolgáló előadóterem egyaránt helyet kértek és részben kaptak „az egészben véve múzeum számára sem nagy terjedelmű épületben". 129 Azt persze Viski nem tudhatta, hogy a kultúrház felépítése 1904 óta foglalkoztatta a város vezetőit. Erre 1918-ban már meg is volt az alap, 348 000 korona, amely részben hadikölcsönben úszott el, részben az infláció nyomán semmisült meg. Ettől a gondolattól és tervtől akkor sem tudtak megszabadulni, amikor a múzeum megépítésének terve felmerült. A tervezett kultúrkomplexumnak tehát már kezdettől fogva is a múzeumi kiállítás csak egy részét alkotta. Viski Károly elképzelése szerint a múzeum önmagában álló tudományos intézmény lett volna. „A múzeum, amelynek a kutatás számára legnagyobb rendben tartott és a kiállítási anyagot sokszorosan meghaladó raktárai nincsenek nem komoly tudományos intézet". Sajnos, ez még ma is olyan kívánalom, amely legtöbb múzeumunk esetében nem veszítette el időszerűségét. Akkor az országos múzeumok kivételével ezt egyetlen hazai intézmény 129. NÉ. 1930. (XXII.) 108—110.