Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)
A tanári katedrán
utána is sokat konzultált tanító barátaival. Naplója szerint a könyvét már kezdetben is nagy elismerés fogadta. n Módszertani kézikönyv jellegének megfelelően hangoztatja, hogy a földrajztanulás célja a szülőföld és haza részletes megismertetése. Pedagógiai cél a szülőföld- és hazaszeretet ápolása, a nemzeti önérzet felébresztése. A földrajzi ismeretek tanításában a konkrét megismert környezetből kiindulva kell kiterjeszkedni a távoli tájakra. Ezért részletesen tárgyalta a földrajzi alapfogalmakat (térbeli ábrázolás, nagyítás kísérletei, szabadban és térképen való tájékozódás, térképjelek stb.). Az alapfogalmak megismertetése után tért át a szülőföld, a környezet ismertetésére. Példaként Debrecen leírását választotta. Szólott a fizikai földrajz jellemzőiről, térszíni formák, vízrajz, éghajlat, növényzet) aztán rátért a település történetére, azon belül a sajátos helyi településformára (tanyás-gazdálkodás). A gazdaságföldrajzi ismertetése után szólott a város kulturális és igazgatási intézményeiről és az 1920-i népszámlálás alapján a demográfiai jellemzőit közölte. Eddig tankönyvként alkalmazkodott az elemi iskolai tanterv követelményeihez. Függelékként összefoglalta a földrajztudomány külföldi és hazai fejlődését. E részt már a tanítók számára kézi- és vezérkönyvnek szánta. Gyakorlati példákat adott a tanmenet felépítésére, sőt a tananyagnak a 29 oktatási hétre való beosztására. Utal arra is, hogy miként készítse elő a tanító az elemi iskolák V. és VI. osztályába tanítandó anyagot. Végül a szemléltetés módjáról és eszközeiről ad áttekintést. A következő évben még két tankönyve jelent meg, a tanítóképző intézetek tantervének megfelelő sorrendben tanítandó 74. A munka címe: „A szülőföld ismertetése (Debrecen sz. kir. város leírása) Db, 1926. 102. 1. + 2 térkép. A kézikönyv a tiszántúli ref. egyházkerület egyházi iskoláiban általánosan kötelező tankönyv lett. Nyolc év múlva második átdolgozott kiadása is megjelent és 1948-ig használták. Ecsedi napló. 1926. okt. DMNA. V. 99.