Mező Szilveszter szerk.: Hátizsákkal és bakancsban a Föld körül. Balázs Dénes világjáró geográfus (Debrecen, 2007)
Előszó
Balázs Dénes Debrecenben látta meg a napvilágot 1924-ben. Itt végezte el a középszintű tanulmányait: a piaristák debreceni kereskedelmi iskolájában érettségizett 1943-ban. Később a sors ugyan messze sodorta szülővárosától, de az Érdligeten letelepedett földrajztudós mindig szeretettel gondolt vissza Debrecenre, ahová számos alkalommal meghívták előadást, élménybeszámolót tartani. A hazai barlangok kutatása révén Balázs Dénes korán kapcsolatba került a természettudományokkal. Komoly elismerést váltott ki szakmai berkekben, amikor az 1950-es években többedmagával sikerült feltárnia és a turisták számára látogathatóvá tennie az Egerszög melletti Szabadság-barlangot. A karsztok és barlangok iránt érzett szeretete végigkísérte Balázs Dénes egész életét. Miközben fáradhatatlanul járta Földünk legkülönbözőbb trópusi karsztterületeit, tevékenyen részt vett a hazai barlangász kollégák munkájában is. Évtizedeken át szerkesztette a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat lapját: a Karszt és Barlangot. Geográfusként élete fő céljául tűzte ki a Föld bejárását, az összegyűjtött földrajzi ismeretanyag feldolgozását, és azok másoknak történő továbbadását. A többnyire önerőből, szerény anyagi körülmények között megvalósított hátizsákos utazásain bebarangolta csaknem az egész földgolyót. Az Antarktisz kivételével minden kontinensre eljutott, összesen 130 országban végezve értékes természetföldrajzi megfigyeléseket és gyűjtést. Érdeklődése nem csak az élettelen természet szépségeire terjedt ki. Utjai során mindig élénk figyelemmel kísérte a helyi növény- és állatvilágot, de tanulmányozta az ott élő emberek életét, mindennapjait, anyagi kultúráját is. Tanulságos, kalandokban bővelkedő utazásairól tartalmas útirajzokat közölt, melyek méltán váltak a magyar földrajzi ismeretterjesztő irodalom örökzöld alkotásaivá. A Föld legjáratlanabb vidékeire vezetett „egyszemélyes expedícióin" számottevőkőzettani, zoológiai, botanikai és néprajzi gyűjtést végzett. Terep-