Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

(...) Ha mégis érdeklődéssel olvastam lapotok rólam szóló cikkét, érdeklődésem nem annak a pillanatnyi tiszteletnek szólt, mellyel az első tájékozódás éveiben ép rám tekintetek, hanem aggodalmatoknak, mely mégis csak életem ügyét tükrözi. (...) Attól a lealacsonyodástól féltetek, melyet ez a vezéri szerep jelent. (...) Féltetek a politikától? Aki eszik, szeretkezik, fát ültet és könyvet ír, politizálnia is kell. De az én politikám, éppen mert egy a szükséges élettevékenységek közt, egyszersmind életmód, ízlés, szerelem, vallás is s sohasem válhat piszkos vagy unalmas specialitássá; magam ügyének alkotójából nem lehetek közügyek robotosa. Tehát „minek a tanács, a jóslat, aggodalmak?" Aki valóban „Nóvum orgánum", azt nem ronthatja meg a politika, ha pedig úgy politizál, hogy feláldozza magát, értéktelen dolgot áldozott fel. (Novum orgánum. Levél a Rosta íróihoz) Azóta, ami jó pályámon ért, majd minden vidékről jött. Eletem legnagyobb vállalkozásába: a Tanúba Debrecen ugratott bele; a magam írta esszé-folyóirat Kecskeméten talált gondos, ötletes kiadót s melegítő kört. Győr, Pápa, Pécs, Sárospatak, Szeged mind beírta pályámba a nevét, hogy aztán életem legnehezebb éveire, egy Móricz Zsigmond oldalán megismert alföldi város, Hódmezővásárhely adjon men- és munkahelyet s egy városnyi szeretetet is ráadásul." (Vidéken élni) Gulyás Pálnak, akinek tiszta érdeklődése s íróhoz méltó magtartása engem a Tanú kiadására ösztönzött, az igazi idealizmusnak kijáró tisztelettel ajánlom folyóiratom első számát. (Dedikáció a% első Tanú-s%ám egyikébe, 1932) Nemrégiben egy vidéki író mulatságos cikket szerzett erről a decentralizációról. A húszéves decentralizáció azt jelentette, hogy Debrecen, Szeged és Pécs s még néhány város kapott maga fölé egy Kis-Budapestet. Nem elég, hogy a maga fiait elvitte Budapest, még egy csomó közömbös budapestit is rárakott, hogy ezután azok legyenek Debrecen, Szeged. Mi ez a decentralizáció, ha nem hipercentralizáció? Csokonai mérlegiben az a néhány debreceni költő és literátor persze játszva fölüti az egész Tisza István Egyetemet; a valóságban azonban Debrecen élő géniusza egy kis iparos-intézeti tanár (...) Ha nem lenne a legjobb barátom, rég könyvet írnék Gulyás Pálról. Költőink közt az egyedenről, aki tehetsége szívócsápjait egy magyar városba merte ereszteni, s a Hortobágy közepén nőtt s szívósodott a régi — sulyomkofáktól is tanuló — debreceni világpolgárok utódjává. (Krónikák)