Nyakas Miklós: Az „ismeretlen” szerencsi kiáltvány (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 7. Debrecen, 2006)

A kiáltvány és a dunántúli események. Hadászati és diplomáciai célok

ak ugyanis 1605 júniusában fegyverrel fordultak birtokai ellen, keresztúri házát tőből kiégették, majorságát feldúlták. 62 Batthyány Ferenchez írt leveleiből tudjuk, hogy Basta is írt neki levelet, amelynek tartalma való­színűen e körül foroghatott. Horváth Tamás vállalkozásának eseménytörténetét Nagy László nyo­mán a következőképpen lehet rekonstruálni. Horváth segélykérés végett Fehérvárra indult, útközben azonban csellel kézre kerítette Vázsony várát. A pápai császári őrségéhez tartozónak adta ki magát, akadály nélkül be­ment az erősségbe, a kapitányt elfogta és magával vitte Fehérvárra. Az eredmény azonban nem bizonyult tartósnak! Amíg Horváth Tamás a tö­rökkel tárgyalt, a pápai őrség katonái (140 gyalogos) titokban Vázsony alá érkeztek, s a várban lévő emberük észrevétlenül leszedte a kapuról a láncokat, s a vár tornyának ajtaját bezárta, nehogy az őrség oda tudjon menekülni. Ekkor jelt adott a rejtőzőknek, akik késlekedés nélkül egy rohammal elfoglalták a várat. A meglepett őrséget elfogták és Pápára szállították. Horváth Tamás, aki nem tudott a történtekről, Vázsony alá érve nyugodtan a kapuhoz lovagolt és bebocsátást kért. A bent levők azonnal tüzet nyitottak rá, s a meglepett Horváth alig tudott elmenekülni. Néhány emberével Bocskaihoz ment, hogy jelentse neki a dunántúli vál­lalkozás balsikerét. Ez év júliusában a fejedelem kinevezte őt a Rába kül­ső felén levő területek Körmend Kőszeg és Kesző főparancsnokának. Talán a sikertelenség, talán az idő rövidsége, esetleg az az eshetőség, hogy Horváth Tamás az érintettekhez el sem tudta juttatni a kiáltványt, magyarázhatja a források hiányossága mellett azt a tényt, hogy az érintett vármegyék esetében nem tudunk annak tárgyalásáról, s utalás sincs a ki­áltvány ismeretére. 64 62 „teghnap Sopronyboll az Nemethek ky Jötthenek az en kereszthwry Hazamra. Algyuth hoszthanak Varosomoth, es Majorjmath thöveböll ky Eghetthek, az mynth a hyreth hozak. Ugyan meghis vetthek a kastellyomoth. Myerth köllessek eszth Raytham csielekedni nem tudom, Merth az elö Istennell bizonyethom, hogy az en kegyelmes Uramnak hywe voltham, s leszökis mygh Elek."' Báthory Erzsébet Batthyány Ferencnek, Léka, 1605. június 29. Várkonyi Gábor: Ujabb források Báthory Erzsébet életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények 1999/1-2., 181-204. 63 Nagy L. i.m. 64 V.o.: Turboly Éva i.m.; Bilkei Irén - Turboly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 1555-1711. I. k. 1555 - 1609. Ez utóbbiban található egy zavaros de érdekes bejegyzés, amely szerint Zala megye közgyűlése [Egerszeg 1611. július 29.. 867. (I. 282.)g a nádor parancslevelére a Bocskai (Boczkay) Istvánhoz küldendő követekről elhatározták, hogy a vármegye a török támadásokra, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom