Nyakas Miklós: Az „ismeretlen” szerencsi kiáltvány (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 7. Debrecen, 2006)
Az erdélyi események. Székely Mózes és Basta. A megtorlások
szár jelentős szerepet játszottak Székely Mózes mozgalmában, s mindhárman Karánsebesről fordultak vissza Basta salvus conductusának hallatára. Basta védlevele valóban létezett, azt az almaszegi táborból keltezve adta ki 1603. nov. 4-én Borbély György és társai részére, s általában a hazájukba visszatérni szándékozó erdélyi nemesek részére azzal, hogy az általa kiküldött Rácz György vezetésével békében hazatérhetnek, amenynyiben császári hűségre térnek. Közben Basta Dévára országgyűlést hirdetett, s elhatározott szándéka volt, amelyet parancsba is kapott, Erdély ellenállását véglegesen megtörni. Rudolf császártól a következő utasítást kapta: „Erdély városait, várait és bányáit németekkel óhajtja megrakni. Ezért a lázadó erdélyi nemesekkel kíméletlenül bánjék és semmi szín alatt, velők ne béküljön, de a hű magaviseletűeket jutalmazza. Az elkobzott jószágok jövedelmét fordítsa seregei hátralékos zsoldjára, birtokokat pedig csakis jutalomra érdemes hű németeknek adjon. Az egyházi javak és a fejedelmi udvartartáshoz tartozó birtokok, valamint a vámjövedelmek épségben maradjanak. A földmívelő parasztnépet és bányamivelőket védelmezze, hogy az elpusztult ország újra felviruljon. A nemesség kiváltságait ne vegye figyelembe. A várakra és hatcirokra vigyázzon, különösen hogy oláhok ne települjenek be nagyobb számmal, csakis városokba. A hűtlen székelyeket büntesse, a hívek fölé pedig idegen kapitányokat rendeljen. A hű szászokat védelmezze, kivált a nemesek ellen. A várak jövedelméről könyvet vezessen. A hatalmaskodást büntesse és tiltsa, de ez utasítást tartsa titokban " 24 A fenti utasítás Basta tetteiből sok mindent megmagyaráz. Természeténél fogva nem volt zsarnok, de a hatalom érdekében könyörtelenül alkalmazta a zsarnoki módszereket. Irgalmatlan fellépése nem utolsó sorban hadseregének ellátatlanságából is következett, hiszen amint fentebb láthattuk, annak fenntartását a császári utasítás az erdélyi állami jövedelmek igénybevétele mellett elsősorban a hűtlen alattvalóktól való birtokéikobzásokra alapozta. Ez az utasítás szerint is együtt járt a nemesség jogainak figyelembe nem vételével. Sok egyéb szempont mellett ezzel áll összefüggésben az általa kiadott védlevelek tekintetbe nem 23 Basta levelezése i.m. 316-317. 1408. sz. irat. (Hortamur Dominationes vestras omnes, qui ad Sacrae Caesarea Majestatis gratiam confugere statuerunt...) Címzése: Generosis ac Egregiis Georgio Borbély caeterisque nobilibus Transylvanis nunc in Karánsebes existentibus ... 24 Basta levelezése i.m. 275/276. old. 1350. sz. irat. Prága, 1603 augusztus 20.