Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A hajdúság kialakulása
Miután elemezte a hadrendet, s a törökök felállását is, 66 magáról a csatáról a következőket tartotta érdemesnek megjegyezni. Miután ő - Áldana - a jobbszárnyon lévő hajdúkat indította rohamra, s azok oly nagy hévvel rontottak rá a szemközt álló száz lándzsásra, meg a janicsárokra, hogy azokat menten szétverték. Egy részüket levágták, a többit megfutamították -, a janicsárok javát lekaszabolták, s ,,a többi meg vagy visszahúzódott a pasa osztagához, vagy tulajdon szekerük alatt keresett menedéket, ahol is a hajdúink igyekeztek nyakon csípni őket" 67 . A leírás egyértelműen kiemeli a hajdúk hadrafoghatóságát, katonai erényeit, s azt, hogy halálmegvető bátorsággal törtek rá a törökre, akiket meg is futamítottak. A tudósítás így folytatódik: „Bakics Péter a hajdúival ezalatt meg a pontosan szemközt lévő, két török svadronra támadt rá, s szétzilálván a soraikat, megfutamította őket. Áldana ugyanakkor a vértesek élén a pasa osztaga ellen indult rohamra, s mindent elsöpört; amit nem fedeztek a szekerek. Megkaparintották a török legfőbb zászlaját is, s ezzel a fogással menekülésre kényszerítették valamennyiüket, mindössze négyszáz lándzsás maradhatott ott, kik mind a pasa köré gyűltek. S minthogy „minden szárnyon a mieink diadalmaskodtak, egyszeriben elvesztette a fejét a hadnép, s a magyarok kapzsisága és fegyelmezetlensége miatt akkora zűrzavar támadt, amekkorát még nem látott a világ.. ," 68 . E szerint „... középen állt a pasa, nyolcszáz válogatott lándzsás lehetett a csapatában, melyet rajonként három-három szekér fedezett; a jobbszárnyon két kisebb osztag vonult fel, melyekben négyezer lovas volt, kik éppen Bakics Péter csapatával néztek farkasszemet; a pasa balján, szemközt a hajdúkkal, még egy lándzsás svadron állt, melyben százan is lehettek, mellettük pedig szekereken a janicsárok. Bernardo de Áldana magyarországi hadjárata (1548 - 1552). i.m. 196. „az történt ugyanis, hogy mivel a török a legderekabb és legtapasztaltabb katonáit szedte össze a váraiból abba a seregbe, azoknak mind díszes szerszámmal ékített, pazar lovuk volt, nemkülönben pompás ruházatuk, s midőn az összecsapásnál és az üldözésnél jó hétszázuk elesett, szanaszét szaladtak a mezőn a lovaik, mire a huszáraink felbomlott sorokban, egymás hegyén-hátán a paripák után iramodtak - tudniillik azt hitték, hogy az ellenség mind egy szálig ott veszett vagy elmenekült -, úgyhogy egy-egy kósza ló nyomában tizenöthúsz huszár is nyargalt. Másrészt a hajdúk sem voltak restek: ők a holtakra vetették magukat, s kifosztván őket, elvágtattak a zsákmánnyal, nehogy elvegyék tőlük a huszárok, kikkel is esküdt ellenségek. Látván mindezt a pasa, ki nagyszerű vezér és talpraesett férfiú volt, összeszedegette a mezőn szétszóródott katonáit, és újból csapatba állította őket. Midőn észrevette ezt Áldana, egyszersmind látta, mily felfordulást visznek végbe a magyarok, először Opperstorff kapitányhoz fordult, kinek még a roham előtt azt üzente, hogy mondja meg a németjeinek, hogyha kitörne és átkelne az ellenség, nehogy szétszéledjenek, hanem ismét álljanak hadrendbe, amit ők meg is tettek volna; ám a kavarodás láttán ekkor Áldana azt mondta neki, hogy álljon meg a már harcrendben álló csapattal, míg ő megkísérli összeterelni a szétszéledt
