Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A hajdúk letelepítése és a második hajdúfelkelés
A hajdúk főereje Nagy András vezérletével 1608 áprilisában Miskolc térségében tartózkodott. A főkapitány itt vette kézhez Thurzó György nádor levelét, amelyben az a hajdúkérdés végleges rendezésére béketárgyalásokat ajánlott, amelyet az érintettek örömmel el is fogadtak, annál is inkább, mert a török is, Báthory Gábor erdélyi fejedelem is megbékélésre intette őket 207 A tárgyalások a hajdúvezérek és a Homonnai vezette magyar rendi küldöttek között 1608. április tizenharmadikán Várkonyban zajlottak le. 208 E sorsdöntő alkudozáson részt vett a hajdúmozgalom egész vezérkara: Nagy András. Elek János, Szilassi János, Szőllőssy Mihály, Kewy Miklós, Teörök István, Szénássy Mátyás, Zámbó Balázs, Zámy György, Csonka János, Nánássy István, Cseke Balázs, Deres Imre, Kovách Péter, Szabó János, Nagy Demeter, Károli János, Gyarmati István, Péter deák, Sárkán Jakab, Molnos János, Darabos Mihály, Kozák János, Sas Berta, Miskolczy Nagy János, Mochoni Gergely, Máchy János, Nyíreő Mihálv, Rácz Demeter, Nagy Ábrahám, Chatáry János, Nagy Márton, Hevessy János, Kozák Márton, Horváth Márton, Gesztebi János, Nagy Péter és Pánczél Miklós. A tárgyalásokon Homonnayék megígérték, hogy a zsitvatoroki békekötésben vállalt és az érsekújvári egyezségben újból megígért ajándékot a töröknek beviszik Budára. E feltétel írásba foglalása logikusan adódott a török és a hajdúmozgalom korábbi szövetségéből. A rendek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a hajdúk szabadon elfoglalhatják a Bocskai-féle adománybirtokokat, így Kalló városát is, sőt még azt is megígérték, hogy Kalló várát is hajdúkézre adják Némethy Gergely kapitánysága alatt. Újfent megerősítették az érsekújvári frigylevélnek azt a pontját is, amely a felkelésben reszt vettek számára teljes büntetlenséget helyezett kilátásba; ünnepélyes ígéretet téttele arra, hogy a hajdúk eddig való cselekedeteiről, sem fegyverrel, sem semmi némü bosszúállással az ország meg nem emlékezik". A hajdúvezérek biztosítékot kaptak arra is, hogy a rendek által elfogott hajdúkatonákat szabadon engedik, ennek fejében viszont a hajdúk vállalták azt, hogy bosszúállásra ők sem gondolnak és a dúlásoknak, fosztogatásoknak véget vetnek. ígéretet tettek arra is, hogy a felkelés során zsákmányolt jószágokat, „lovakat, ökröket" a szegénységnek visszaadják, s nem állanak bosszút azokon a hajdúkon sem, akik a felkelés során az ellenkező táborban állottak. S végezetül elfogadták a rendek legfőbb követelését, tudniillik azt, hogy „az Tiszán Rácz I. i. m. 89. old. A hajdúk hitlevele. Várkony, 1608. ápr. 13. Hadtört. Közi. 1893. évf. 84-87. Az egyezség „in castris Haydonum ad Várkony positis" született, azaz a hajdúság Várkony melletti táborában.
