Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

A háromszázadik évfordulón

ADY ENDRE BOCSKAI ISTVÁN Várad kapitánya, Stephanus Bocskai, nagy ember és magyar úr volt. Sokkal típusosabb magyar, mint például Pázmány Péter. Félünk, hogy plántája kipusztult már ennek a szép fajtának. Mert micsoda gyönyörű ember volna egy mai Bocskai István. Az Európától megihletett erdéyi kultúrában felnőtt. Protestáns, jeles, újító, nagy elme. Főképpen pedig bátor és bölcs magyar. Hiba és beteg csoda történhetett a magyar lélek evolúciójában. Iszonyúan pici magyarok a mai magyarok. Leszaladás történt a magyar típusok skáláján. Hogy Belgiojosonak is köszönhetjük egy kicsit Bocskait, nem baj. Csak a nebulók kötelesek elhinni, hogy a messiások és hősök úgy nőnek, mint a krumpli, vagy úgy érkeznek, mint a meteor. Kicsinyes csírákból szökkennek elő a legnagyobbb dolgok is, s a nagy emberek egyebet is cselekednek, mint hogy nagy cselekedetekkel traktálják a históriát. Féltette birtokait és várait Belgiojosotól, s erre fölkelt. Megvédte a lelkiismeret szabadságát. Megnövelte a magyarság harcos dicsőségét. Ivott a sikerek legnagyszerűbb italából. Gyakorolta a megértő és lemondó bölcsességet. Fáklyát gyújtott a magyar géniusznak. Okos formáját formálta meg a nemzeti szabadságnak. Megkötötte a bécsi békét. És elvesztette önmagát. Ez évben háromszáz éve éppen. A bécsi békének s Bocskai halálának is. Ünnepelték ma az emlékét. Holnap, vasárnap megkoszorúzzák szobrát a protestánsok. Azt a Bocskaihoz méltatlan szörnyszobrocskát. Tetszik talán ismerni. Ám e nagy ember nemcsak a protestánsoké és a hajdúké. Jusst formálunk hozzá minden magyar liberálisok. Korába behelyezve ő igazán elődje az igazán európai nagy magyarnak, aki ma még nincs. II. Dózsa