Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

A kortársak szemével

élők sorából —, tehát parancsot kaptunk az országgyűléstől, hogy nevében írjunk a Birodalomba merész hangú leveleket, vagy külön-külön fogalmazzunk kimerítő, szenvedélyes és jogos fájdalmunkat kifejező üzeneteket; a levelek foglalják össze e váratlan felkelés okait és követeléseit, tartalmazzák azt is, miképpen jöhet létre a békekötés, de csatoltassék hozzájuk az ünnepélyes tiltakozás is, hogy ha az elfogadható és méltányos feltételek viszautasítása után valami súlyosabb történne, akkor azt ne a békét óhajtó magyarok számlájára írják. Az írásainkat felolvastuk. Illésházyét fogadták el, mert szenvedélyes stílusa, a példák felsorolása miatt az elkeseredett emberek szívesen hallgatták, és mert olyan szerző írta, aki az őt ért sérelmekre emlékezve a saját lelkiállapotából merítette mondatait és szavait. A bevezetőben hosszasan felsorolja, hogy az elmúlt kétszáz év alatt a magyarok hogyan és hányszor utasították vissza a török javasolta feltételeket, mert ők inkább a keresztyénekkel akarnak együttműködni; és miután annyi hős férfiút, tisztes családot, jószágot, vagyont, házat, az ország annyi megyéjét vagy kerületét, várát, községét, a fővárossal együtt megannyi városát is elvesztették, a maradékot Németország kapujában igyekeznek megvédeni, és a végsőt is elszenvedni abban a reményben, hogy ezáltal az ősi szbadságjogokat meg tudják őrizni, ezek között elsősorban és legfőképpen a lélek és a hit szabadságát, mely által ki-ki bizakodhatik, hogy elnyeri Istenétől üdvösségét; tehát a szabadságjogokat ők épen és sértetlenül meg akarják őrizni, állhatatosan kitartva a törvényes király iránti hűségben és engedelmességben, és az Istent hívják tanúbizonyságul arra, hogy szívükben-lelkükben mennyire idegenkednek, mindig is idegenkedtek, azoktól a dolgoktól, amelyekhez vagy a végső kényszerűségtől hajtva nyúltak, vagy amelyeket csak az ellenségeik róttak fel nekik. Most azonban a végletekig elcsigázott magyaroknak, akik több erőszakosságot szenvedtek a császári seregektől, mint az ellenségtől, rút há-látlansággal fizetnek, s el kell készülniük a végromlásra, hiszen a nyomorult köznép balsorsában már eljutott a szükség legszélső határáig, a mágnások, nemesek, szabad királyi városok szárnya tollát pedig kitépték, és amilyen kegyetlenül bántak testükkel, éppen olyan kegyetlenül bántak szánandó lelkükkel is. Én úgy véltem, hogy a levél éles, udvariatlan és már-már illetlen hangját mérsékelni kell. Kérni kezdtem tehát a szerzőt, hogy az érdesebb és az akarata ellenére majd métatlankodást kiváltó részeket enyhítse, válaszul azonban ezt a feleletet kaptam: Durva göcsörtbe durva ék kell. Nos, amitől féltem, amit megjósoltam, az be is következett, tapasztaltam. Amikor