Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

volt maga... És te, aki lóganét söpörtél akkor Lippán valamely istállóban, most orcámba mered vágni mindazt, amitől ma is álmatlan forgolódom rossz éjszakákon? Nem, nem voltam a gyilkosuk! Hallgatásommal és bólintásommal azonban aláírtam a szörnyű ítéltet. Boldizsár hagyján, az is Báthory volt. De Kendy, Kovacsóczy, Iffiu János! — egy jobb, egy más hazát teremthettünk volna velük. Pallérozott elmék, hatalmas lelkű emberek... Néha fölém hajol Kendy, fehér szakállán fekete vér... Mutatja szomorún: nézd, összekentek... Nem tudja, hogy én is... Nem tudja, ezért jámboran mosolyog, mint régen... Nem tudta meg soha... És te most megmondanád neki? Te, te ebfajzat, te! (Megragadja Lippai vállát. Rángatja bőszen, majd hirtelen visszalöki a székbe, s ellép onnan. Lehajtott fejjel jár körbe, aztán megáll, fölnéz, mint aki álomból ébred. Fáradtan ül vissza székébe.) LIPPAI: Nagyuram... BOCSKAI: Mondjad csak... (Fáradtan, békülékenyen.) Beszélj... LIPPAI: Dehogy akartam én nagyságos uram bírája lenni... Amiért szóltam, az keserűségem... A gaz Báthory Zsigmond pedig azért jutott eszembe, hogy figyelmezzünk ezekre: ne növeszszünk belőlük Zsigmondot. Reá gondoltam akkor is, amikor főiemlítettem: országra cserélik a hazát. így tett Báthory Zsigmond, midőn odaadta Erdélyt Opoliáért. Mert a zsarnoknak mit se számit, mekkora az ország, s hol maradt haza és nép. Neki akkora domb elég, amelyen trónja elfér, csak benne ülhessen, s a hódolók falkája elférjen széke lábánál... Zsarnokfiókák ezek is, nagyuram! Főként Csáky és Kátai... A zsarnok igen könnyen uralkodik: legyen elég tömlec, bakó, poroszló, hízekedő és talpnyaló... Aki hazát akar teremteni, mint nagyságod, annak igen-igen nehéz... BOCSKAI: Nehéz bizony, rettentő nehéz! Magam is hibáztam, tudom már, amikor — mint elsoroltad — szemeteket tágra nyitottam, fejeteket magasra emeltem. Amikor ország és haza sorsáról úgy szóltam asztalodnál, akárha udvari tanácsban lennék. Nem tudhattam e felfordult világban, hová is vetem a csóvát...