Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

feketén pihent a vastag sötétségben a sólyomkői éjszaka, a nyugtalanító magyar valóság. Mérhetetlen csönd honolt... Elfordult az ablaktól. Hosszú léptekkel mérte végig a szobát faltól falig. — Most nálam vagyon a török oltalomlevél, a hatti serif — gondolta később. — De hát hamis praktikájú a török is! Amit a hídon fogad, azt a szárazon meg nem állja... Azután Gyurgyevo is vala egyszer... Tán még ők is tőrbe csalnak? — gondolta, de azután elhessegette ezt a gondolatot. Nagyon sokáig járkált fel s alá. Ha lassan is, de múlóban volt a hosszú éjszaka. Kelet felől vékonyka fénycsík támadt, amely szürkévé változtatta vastag sötétség sűrűségét. Tovább járkált nyugtalanul. Égett belsejében mindaz, ami a múltját jelentette. Az elégett múlt pernyéi között, mire megvirradt, megszületett háborgó belsejében a nehéz döntés: — El nem futok innen sem Lengyelbe, se a törökhöz, hanem szablyát rántok, ha megtámadnak, és megkondítom azt a harangot... Aztán ahogyan odakint megvilágosodtak a hallgató mezők, a ködös rétek, a sárguló erdők és az ébredező jobbágkunyhók, akképpen gyulladt ki benne is lassan a fénylő világosság. A székelyekre gondolt, akiknek segítségével győzött Gyurgyevónál, amikor előbb visszadatta nékik régi szabadságukat. — A hajdúk, a szegény megnyomorított magyar nép! — gyulladt ki benne az új eszme vakító fénnyel. — Akiknek a küldöttei már jártak nálam Kerekiben. Csakis bennük bízhatom... — gondolta. — Mi lenne, ha ismét emberré tehetném őket? Ha hazát nyerhetnének a hazában? Hiszen ez a haza mindeddig csak a mostohájuk vala... A gyertyák csonkig égtek. Nagyokat sercegett a lángjuk. A koppantóval elnyomta a füstölgő kanócokat. A friss reggelben kilépett a szobájából. Odakint már mozdult az élet. A vár piacán a palotások sorakoztak. A legények a vendégkapitányok lovait járatták. A parancsszava ekkor végigharsant a folyosón: — Mindenkit várok a nagypalotában! Jöttek valahányan. Amikor mindnyájan egybesereglettek, s elmondta, hogy miképpen döntött: — Nem futunk sehová, és nem is hátrálunk meg. Várnagy uraimék tegyenek meg mindent, hogy a várak készen legyenek, ha megtámadnak