Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

felrobbantják alattuk a lőport, s levegőbe röpítik a hajdúkat. Ez ha sikerül, valóban meg is semmisíthették volna őket. Petz emberei nem is lövöldöztek a puskákkal oly sűrűen akkor, amikor a hajdúk most újra rohamra indultak. A hajdúk előtt is gyanús volt ez, s óvatosan, de folyton tüzelve közeledtek. Azt nem hihették, hogy a németek már kifogytak volna a puskaporból. De nemsokára megtudták a titok magyarázatát is. Mikor már-már jól láthatók voltak, szinte az egyes alakok is, Petz ágyúi köröskörül megdördültek. Ezt rettenetes robbanás követte, mely felülmúlta az ágyúk bömbölését is. A szekérvárat óriási tűzgyűrű vette körül: előbb kívül, majd pedig a sáncban is... Egyúttal óriási jajveszékelés támadt. A hajdúk veszedelmére elszórt puskapor robbant fel az ágyúk tüzétől, amely messzebb hatolt, mint gondolták. A puskapor tüze felgyújtotta a szekérsáncot is, s a német gyalogosok nagy részét összeégette... A támadó hajdúsereget ez a pillanatok ideje alatt történt esemény előbb meglepte, s rohamában megállította, majd pedig csakhamar megértvén mi történt, győzelmi kiáltásokat hallattak a vitézek. —Vitézek! — kiáltá a hajdúvezér — nőink vannak odabenn meg gyermekeink! Azokat mentsük most már! S bár megindult ismét a harc, de Petz serge már gyengén védekezett, aki futhatott, menekült a Berettyó felé... A hajdúk egy része utánuk... A többiek meg ezalatt ártalmatlanná tették a szekérsáncban maradt németeket. Petz vitézül harcolva, sebesülten fogságba került... A hajdúk itt most már nem annyira ütötték, mint inkább védték az ellenséget a saját maga okozta tűztől, s a lángokat csakhamar elfojtották... Mikor október 15-re felbukkant a keleti látóhatár peremén a nap tüzes tányéra, kivívták a hős hajdúk Bocskay első győzelmét. Megható jelenetek következtek ezután. Bocskay egész hadinépét a szekértáborba gyűjtötte össze, hogy köszönetet mondjon nekik. Elérzékenyítő volt, mikor a megmentett nők közt a hajdúk rátaláltak feleségeikre, gyermekeikre, rokonaikra... Körös-körül a szekértábor még mindig füstölgött. Halottak, sebesültek töltötték meg kívül és belül a harcmezőt. A reggeli szellő szárnyain a haldoklók, sebesültek sóhajait, jajkiáltásait vitte be a sáncok közé, ahol meg a viszontlátás örömében zokogtak azok, akiket a harc vihara épen hagyott.