Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

Mitzbán monda

domb a Tisza partján. Itt lakott a vidék ura és birtokosa, egy hadvezér. Egyszer hadba kellett neki vonulnia, otthon hagyta feleségét. Teltek-múltak a napok, hetek, a felesége hatosikreknek adott életet. Megijedt nagyon az asszony, hogy most mi lesz, ha megtudja az ura. Egy öreg halászra bízta a hat gyereket, hogy vigyél le a Tiszába. A halász megkönyörült rajtuk, nem veszejtette el az ikreket, a hat fiúgyermeket. Gondozta, nevelte őket. No, majd a hadvezér visszatért a csatából. Akkorára felnőttek a fiúk. A halász felvezette őket a kastélyba, és elmondotta az uraságnak, hogy a fiúk az úr gyermekei. - A felesége eldobta őket, de én felneveltem mondotta a halász. Az úr előbb meg akarta ölni a feleségét, de azután sokkal nagyobb büntetést eszelt ki. Hogy ez a tett örök bélyeg maradjon az asszonyon, egy kötényt varratott neki, és beleíratta: e szenny. Vagyis ez az asszony szennyes. Ezt a kötényt kellett viselnie neki. Innen kapta a nevét Eszeny község. A környező falvakat pedig a hat fiúról nevezték el: Szentmárton, Szalóka, Ásvány, Csap Szűrte, Eperjeske."

124 A fentebb említett kötény ismerete arra enged következtetni, hogy az eszenyi népi hagyományban ismertnek kellett lennie, vagy az Alvinczy-féle prédikációnak, vagy a későbbi Budai-féle közlésnek. Itt kap elsődlegesen említést eme kötény, mint a történet igazságtartalmát, megtörténtét bizonyító tárgy: „Ha valaki ez Históriábann kételkednék, ebből elhiheti, hogy ez História, egy előkötőre, mind felvagyon himmel várva, mely tsak nem régenn kőltt ki Ecsed várából, ha kiinquirálná, nyomábannis elérhetné. " - idézi Alvinczyt Budai históriája.

125 E fenti előkötőt Szirmay Antal már női kötényre alkalmazza, de Bunyitay Vincze szerint e kötőn „antipendium"-ot kell értenünk, amelyen egy legendái jelenet volt kivarrva. Székely Sándor elbeszélése. Nagyapja: Halász János Eszeny község szájhagyományát mondta el neki. Ferenczi Imre gyűjtése. 1972. Ungvár. Lásd: FERENCZI Imre 1984. 115. p. 125 Lásd: BUDAI Ferenc 1805. 701. p. Bővebben lásd: BUNYITAY Vincze 1889. 31. p. 72