Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
Bocskai hatalmi jelvényei
Mielőtt a fejedelem a törökök táborába lépett volna, az alábbi bevezetéssel: „Piissimi est principis de puturis prospicere." 560 beszédét Homonnayhoz intézve - ahogy naplójában írja - „három szót monda": bármi történik, Magyarországot el ne hagyja, - a magyarországi urak között Báthory Gábort mindeneknél feljebb becsülje, - ha vele történik valami, soha többé ne higgyenek a töröknek! De, mielőtt - és itt éppen ezen van a hangsúly - a törökök táborába indultak volna: „E három szép őfelsége [értsd Bocskai] intési után fejenként háromszor Jézust kiáltanak" 561 és csak ezt követően indultak meg a törökök felé. Azonban nemcsak a török táborba való indulást megelőzően tevék ezt a magyarok, hanem az onnan való sikeres visszatérést követően is: „Közinkbe jutván azért nagy jó szerencsésen őfelsége [Bocskai], Istenünknek megköszönvén nagy hálákat adánk arrúl is, hogy a farkasokkal a próféta mondása szerint egyességben hozott bennünket, és háromszor Jézust kiáltván, mivelhogy az estve immár szintén eljött vala, az őfelsége szép tábora a Rákos mezején őfelsége sátorát környülvevén letelepedék." 562 A fentebbi idézetek két jól elhatárolható időbeli és egyazon cselekvésbeli megnyilvánulásról szólnak. A történés idejét és módját tekintve külön kell választanunk az elkövetkezendő eseményt megelőző, és a megtörtént eseményt lezáró, de egyazon lefolyású és mindenben megegyező cselekedetet, amely egyedül a történés időpontjában tér el egymástól. A fenti cselekmények - jelesen az egymást követő háromszori Jézust kiáltás végrehajtásában teljes az azonosság. Tehát a korabeli szokáscselekvés egy megelőző, óvó-védő, tehát preventív, és egy — az eseményt lezáró -, követő szokáscselekvéshez egy úm. hálaadó rítushoz kapcsolódik, melynek megnyilvánulási elemei mindig azonosak. így a szokáscselekvés alkalmazási idejét tekintve a kezdő és a lezáró formulát azonosnak kell mondanunk, melyek egy emberfeletti lényhez - az adott esetben Jézushoz - intézett fohászokban nyilvánult meg. „A jámbor fejedelmek kötelessége gondoskodni a jövőről." 561 Homonnay naplójának idevonatkozó részét lásd: CSONKA Ferenc - SZAKÁLY Ferenc 1988. 136-137. p. 562 Lásd: CSONKA Ferenc - SZAKÁLY Ferenc 1988. 137. p.
