Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

A „pitheni” várkápolna felirata

A várkápolna márvány kőfelirata alapvetően két részre osztható, mely történeti koronként és eseményenként örökíti meg a történéseket. Minket alapvetően a felirat első része érdekel, hiszen érdemileg csak ez a fejezete kapcsolódik - a fejedelem személyén keresztül - a hajdúk e területen folytatott küzdelmeihez. A második rész főként a kápolna építéstörténeté­nek részleteivel, illetve egy számunkra érdektelen történet leírásával fog­lalkozik. A tartalmi fordítását követően - melyben már jelezzük az elkü­löníthető részeket is - megnézzük, hogy ezen számunkra fontos első rész milyen történeti eseményekről és személyekről szólhat, amelyek, (akik) kapcsolatba hozhatók Bocskai szabadságküzdelmeivel: I. „1600-as éveket írták / öt évvel a Sátánnak / a magyar Bocskai István­nak halálát követően: 276 Ebben az országban a törökök, tatárok / Gonosz csapataikkal sok földet felégettek / Levágtak sok embert / Kiknek vére az egekig kiáltott /elhurcoltak gyereket, kicsit és nagyot, / s az öregek siralma sem segített / eladták őket Törökországba / minden keresztényre ítélet várt / Akkoriban ez a család, forrás (utód) nélkül való volt / amikor is újra jött egy ugyan­olyan személy. / Ördög gondolta Hans Christof / így Rudolphi udvari kamarás / Ferdinánd éppúgy / ezt a (az uralkodó) házat meg akarom men­teni (ettől) a veszélytől (személytől)." II. „Egy kutat ásott saját kézzel, olyan év kezdődött, ismertté akart tenni engem, 1600-at írtak 11 évvel [1611] ezután renoválta, oltárképpel díszítette a kápolnát, ami a szűzanyának (lett emelve) St. Katalint tisztelik. 1600 évek után 18 volt az évszám [1618], Isten vizet adott, isteni segít­ség folytán minden ölnél (klafter) 15 Guident számolt, mert mély volt 73 (3 és hetven) Képzeld mi volt elfelejtve benne, megmondom neked. Egy tele hordó bor, szívből adta a kútásónak, amikor hallotta a füleiben a jó ­—. Az csak víz volt, Isten urunknak dicsőség, tisztelet." Elsőként vizsgáljuk meg, mikorra is keltezhető a márványtábla elhe­lyezésének ideje. Három évszámot említ meg a felirat szövege, az egyik éppen Bocskai István halálához [1606.] köthető. Ezt az évszámot követő ötödik évről beszél, tehát 1611 -et kell rajta értenünk. A másik időpont Értsd: 1611-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom