Pozsonyi József: Az eörményesi és karánsebesi Fiáth család története - Régi magyar családok 12. (Budapest, 2024)
Bárói ágak - Hősi halottak az első világháborúban
Az eörményesi és karánsebesi Fiáth család története A hadosztálynak a Wheiss-csoporttal a IV. hadsereg és a Boroeocs-hadsereg között kellett az összeköttetést tartania, mely utóbbi nehezen harcolva vonult fel a Kárpátokból. A hadosztály parancsot kapott, hogy támadjon Altsandez irányába. Fiáthnak az ötödik századdal, két gépfegyverrel, négy ágyúval és egy zászlóalj gyalogsággal, mint különítménynek, megkerülő mozdulattal el kellett foglalnia Sandezét. December negyedikén észrevétlenül megközelíti a várost s egyszerre három oldalról nyomul be az utcákba. A meglepett, túlerejű orosz pánikszerűen menekül. Fiáth üldözi. Már túljár a városon, midőn az utcákon még mindig össze-vissza szaladgálnak a kvártélyaikon meglepett, csapataiktól elmaradt oroszok. Ezekkel nem volt ideje törődni s a lakosság szedte őket össze. Fiáth a leggyorsabb tempóban megy Neusandez felé. Altsandez és Neusandez között az országút keresztezi a Poprád-ot. A híd után egy emelkedés jön. A magaslat alkalmas arra, hogy akár Neusandez, akár Altsandez felől jövő támadást feltartson. A Neusandezben felriadt orosz a magaslati vonalra érve, a leghevesebb tűzzelfogadja a különítményt. Fiáth tűzharchoz száll, mely egész nap folyik. Közben az orosz rájön, hogy a különítmény éppen olyan gyenge, mint amilyen merész. Altsandezben a meglepő támadás megszalasztotta a túlnyomó orosz erőket, de Neusandezben ez már nem ismétlődhetett meg. Az orosz bekerítő mozdulatot kísérel meg, Fiáth azonnal észreveszi és visszavonul Altsandezbe. Ötödikén reggel két friss orosz ezred indul a város ellen. Tüzérségük azonnal belövi magát ütegünkre úgy, hogy annak helyet kell változtatni. Hátrálni nem lehet, mert a város mögött egy kopár domb emelkedik, amelyen át nappal visszavonulni biztos pusztulás. Fiáth egyébként sem hátráló természetű. Heves tűzharc után orosz tömegroham, mely többször megismétlődik — eredmény nélkül. Fiáth géppuskái, ágyúi és huszárai valósággal kaszálják az orosz tömegeket. Ez így tart alkonyaiig, akkor elrendeli a visszavonulást. Mint mindig — most is többet teljesített feladatánál. Fiáth megáll a Poprád-hídon. Már csak néhány távoli lövés esik. Mellette áll ütközetordonánca, Marencsics járörvezetö. Gukkerje ennek a nyakában lóg. Fiáth lát valamit, jobban meg akarja nézni, odafordul Marencsicshoz: — Mutasd csak fiam azt a távcsövet! — Abban a pillanatban, midőn a távcsövet szeméhez illeszti, szó nélkül ráesik a Patrulführerre. Egy távolról jött golyó a jobb szeme alatt hatolt be a fejébe s azonnal vége volt. Nem volt feladat, bármit is bíztak rá, melyet a legjobban meg ne oldott volna. Mindig vígan, szívesen indult, pedig tudta, előre érezte és ezt nekem meg is mondta, hogy nem kerül haza élve a háborúból! Róla még egyszer fogok írni, ha lesz időm, de bármit is írok, az még mindig nem lehet méltó emléke a legkiválóbb magyar lovastisztek egyikének!98 98 Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója 1914-1918. 153-154. oldalak 73
