Pozsonyi József: A jeszeniczei Jankovich család története - Régi magyar családok 10. (Debrecen, 2014)
György (1695–1763) ága (4. genealógiai tábla)
A jeszeniczei Jankovich család története Közelebb érve kifejlik a láthatár homályiból a város tojásalaku körvonala s a nyüzsgő vidor élet zaja kellemesen ébreszti figyelemre az utazót. A város derekán átvonuló országúton beérve a városba, jobbról és balról minden ház mint méhkas tűnik fel, mellyből egy sereg piros pozsgás gyermek tisztán öltözött öreg, virgoncz legény, vagy egy szép kán leány jön ki, vagy be. Minden arcz korának jellege mellett az egyszerű, megelégedést sugározza. A nagy és díszes reformált templom előtt elhaladva, a buzgó nép malasztos éneke áradozza az orgona hangjait. Bent a templom minden ürege megtelt buzgólkodókkal és a legnagyobb rend és tiszteletteljes viselet által imádkozásra gerjed az idegen szemlélő. Igen rövid s erkölcsi irányú beszédét a lelkésznek áhitattal lesi le ajkáról a hallgatóság. A nép legszebb rendben s áthatott érzelemmel vonul ki a templomból. A férfiak most a városház udvarára vonulnak, a nők s leányok a városház körül csoportosulnak, mindenki látni akarja a megérkezett főkapitányt, kit a gyermektől az elaggott öregig mindenki jóltevője és pártfogója gyanánt tisztel és szeret. A fiatalok szép arczát, a férfiak szelíd, de méltóságteljes tartását dicsérik, mialatt mindenki elmondja, hogy a főkapitánynak van legjobb szive a három kerületben. Azalatt a főkapitány egy zöld lombos, roppant területű sátor alatt nyájasan társalog 300-400 vidéki díszes vendégsereg között. A nép lassan körülövedzi a sátort, hogy láthasson látatlanul, de a főbiró igazi jó magyar képével s gombos dolmányával kijön a sátor alul, - nyájas, szelíd hangon kiadja a rendeletet Lidinek, Pistának, Mariskának, Laczkó és még 200 másnevü fiatal és öregebb félének, mialatt minden egyes rendeletnél, „Igenis megteszem főbíró úrf a várt és készséges felelet. Egy perez alatt hemzseg a városházban, sátor alatt, pinezében és udvaron a fiatal nép, egyik tányért, másik bort, harmadik kést, villát stb. hoz, s mig széllyelnéztünk, 360 személyre teljesen felterítve van. A főkapitány urat asztalföre ültetik, mire a vendégek étkezéshez fognak. - Egyszerre megzendül a sátron kívül a nagy-körösi banda édes, bús zenéje, Egressy Samu úrnak egyszerű, szép, eredeti magyar dalait játszok. - Mindenkit a vérnek fejből lábba és innen a fejbe átfutása győz meg arról, hogy most az igazat játszok. A társaság fellelkesül. A közlelkesedés közben a főkapitány ur országunk felséges fejedelméért emel poharat. Beszéde szép, csengös, jól esik az észnek e gyönyörű szüleményeit hallgatni - Az éljen elhangzik. Egy idegen ur érzelemtől áthatott lelkes szavakban magasztalja az ország főkormányzójának és fenséges herczeg asszonyunknak a magyar nyelv, magyar intézetek és egyesületek iránti kegy teljes rokonszenvét és jótékonyságát. Beszéde szívből jön és szívhez szól. Ezek után B. K. ur megnyerő vidám arczával előadja, hogy milly nagy nap és ünnepély ez Laczháza városára nézve, hogy az igaz, miként a Káló és Csóka pusztákat Kún László magyar király a Kató csókjáért adta volt a laczháziaknak, s azóta nem is jutottak illy könyü szerrel redemtiós földhöz; de azért mégis csak szerzett a város ismét egy pusztát, a Bankházát, mellyet ugyan nem csókért, hanem sok szép babás bankóért adott át mai napon gr. B-y. Illő tehát, hogy a vendégek örüljenek és igyanak, miután a laczházi szépek, ha csókot nem is, de bort adnak eleget, - mégpedig ingyen. Ez már az érzékiséghez, főleg a 51
