Pozsonyi József: A jeszeniczei Jankovich család története - Régi magyar családok 10. (Debrecen, 2014)
Jankovich Béla (1865–1939) kultuszminiszter (10. genealógiai tábla)
Régi magyar családok 10. 107. kép Jankovich Miklós 199 (1904-1978) főispán baromfitenyésztés szakemberévé vált, ezért válása után elfogadta a Magyarországi Baromfitenyésztő Szövetkezet vezetését. Itt ismerkedett meg a szövetkezet titkárnőjével, akit rövid ismeretség után feleségül vett, de ez a házasság sem tartott tovább egy évnél. 1939-ben Angliába küldték, ahol a követség mellett működő kereskedelmi kirendeltség vezetője lett. London bombázása és egyéb körülmények miatt idegrendszere meggyengült, a kokain okozta bódulatba menekült, és függővé vált. 1941-ben hazatért Londonból. Az igazán kalandos életet élt Jankovich István197 1942. május 16-án, Budapesten pisztolyával öngyilkos lett. A negyedik gyermek, Lajos198 1901-ben született, egy enyhének tűnő ifjúkori megfázás következtében súlyos agyvelőgyulladást kapott, majd évek múlva lovával felbukott, és lába törött. Mindkét esetben hosszú hónapokat töltött kórházban. Betegségei miatt soha nem tudott teljes életet élni. Az 1940-es években az Első Magyar Biztosító igazgatójaként dolgozó öccse alkalmazta könnyű irodai munkára. Feladatait mindig lelkiismeretesen látta el. Budapest ostromakor egy gránáttalálat következtében egy kődarab a fejére zuhant, ismét súlyosan megsérült, amiből már nem tudott felgyógyulni, és 1945. január 8-án meghalt. Jankovich Béla190 és Gaal Krisztina ötödik fia, XIII. Miklós199 1904. március 10- én született. A budapesti piarista gimnáziumban tanult, majd ugyancsak a budapesti egyetemen jogot és államigazgatást hallgatott. Attól kezdve, hogy 1928-ban Jankovich Béla190 visszavásárolta az utód nélkül elhunyt Jankovich József141 (1778-1860) örököseként Gyula160 (1834-1882) ágának birtokába került - akiktől egy Pajzs nevű család vásárolta meg - rácalmási kúriát, Jankovich Miklós199 vezette a gazdaságot. 1936. november 10-én feleségül vette gróf nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Ilonát. Nádasdy Ilona 1904. március 26-án született Nádasladányban, és 1922. október 14-én házasságot kötött gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Imrével, akitől 1923-ban Széchenyi Ilona nevű leánya született. Gróf Széchenyi Imre azonban már 1922. december 6-án meghalt. Jankovich Miklós199 és Nádasdy Ilona házasságából nem született gyerek. Jankovich Miklós199 a második világháború végéig Fejér megye főispánja volt, az ötvenes években azonban csak esztergályosként dolgozhatott, a Csepel Művekben. Az 1960-as és az 1970-es években elismert kutató történészként tevékenykedett. írásai szakfolyóiratokban jelentek meg. írt egy könyvet a magyar lótenyésztésről és a magyar lovasságról, a vándorlás korától a modern időkig. A könyvet egy müncheni német kiadó jelentette meg, majd megjelent angolul Londonban és New Yorkban is. Évtizedeket töltött saját családja múltjának felkutatására. Ezt a munkáját a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Nemzeti Múzeum 148