Pozsonyi József: A jeszeniczei Jankovich család története - Régi magyar családok 10. (Debrecen, 2014)

Jankovich Béla (1865–1939) kultuszminiszter (10. genealógiai tábla)

A jeszeniczei Jankovich család története 100. kép A Jankovich kúria Tésán (Nógrád megye) folyamatosan 1911-1925-ig, adta közre a Ricardo tanainak szellemében fogant tanulmá­nyait. Önálló gondolkodóként induktív anyagra felépített deduktív munkaként értelmezte a tudomány eszméjét. Tudományos munkásságának elismerését jelzi, hogy 1913-ban le­velező, 1934-től rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia”.165 165 Felkai László im: 105-106. pp. Tudományos kutatásainak eredményeit folyóiratokban és könyvekben tette közzé, írásai magyar, német és angol nyelven jelentek meg. Noha a politika alakításában többé nem vett részt közvetlenül, 1927-től haláláig a felsőház, és virilis jogon Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt. Utol­só éveiben „előkelő félrevonultságban” élt, 1939. augusztus 5-én, Budapesten érte a ha­lál. Rácalmáson, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. Felesége, Gaal Krisztina 1915-ben tuberkulózisban megbetegedett, és két évig tartó súlyos betegség után, 1917. október 14-én elhunyt. Jankovich Béla190 és Gaal Krisztina gyermekei József195, Mariann196, István197, La­jos^, XIII. Miklós199 és Béla200 voltak. Az első négy gyermek Budapesten, Miklós199 Felsőtúron, a legfiatalabb, Béla200 pedig Tésán született. A legidősebb fiú, József195 1897- ben látta meg a napvilágot. Az első világháború elején lett katona, 1915-ben az orosz 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom