Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

A második generáció, a család két ágra szakadása: Návay János és György

tisztségre egyedül jelentkező, anyai ágon Návay rokon Vertics Józsefet levéltá­rossá. 195 1803-1807 között tiszteletbeli alje gyző volt. Bátyjának Návay Jánosnak}? alispánná történt kinevezésekor a főispán kérte a megyét, hogy a megüresedett főszolgabírói posztra ajánljanak neki arra érdemes személyeket. Pályázatát Návay György 5 i is beadta. A megyegyűlés 1805. decem­ber 30-án tartott ülésén három személyt, Török László helyettes szolgabírót, Návay György?, táblabírót és Adamovics Ignác táblabírót hozta javaslatba. Báró Prónay László köszönettel vette a jelöléseket, de 1806. január 23-án keltezett levelében arról tudatta a megyét, hogy közben felkereste őt Marczibányi István tanácsos, aki arra kért, hogy rokonát, Marczibányi Mártont, Trencsén megyei jegyzőt is jelölje. A kérésnek eleget tett hivatkozva arra, hogy a kérelmező Csa­nád megye egyik legnagyobb birtokosa, és maga a jelölt is már más megyénél bizonyított. Válaszát a február 26-án tartott közgyűlésen felolvasták, ahol a jelöl­tek közül mégis több szavazattal Návay Györgyöt? i választották meg főszolgabírónak. Azonban Návay?i a szavazás után „ebbéli hivatalnak terhétől" nyomós érvekre hivatkozva magát felmenteni kérte. Kérésének eleget tettek, és a második körben, most már teljes egytértéssel megválasztották a főispán jelöltjét. Csak találgatni lehet, hogy miért nem vállalta el a posztot. Talán nem tetszett neki a pótlólagos jelölés, vagy nem akart összeütközésbe kerülni a befolyásos Marczibányi családdal? Marczibányi nem sokáig töltötte be hivatalát. 1807-ben lemondása után távozott a megyéből. Prónay főispán március 7-i levelében tu­datta a megyével, hogy kinevezte Návay Györgyöt?, főszolgabíróvá. A döntést a megye rendes ülésén március 19-én tudomásul vették. Návay?, a főszolgabírói teendőket 1820-ig látta el. 196 A nemesi fölkelés idején, amint azt már bátyjánál, Iánosnál 47 említettük, közösen felszereltek és kiállítottak egy lovas katonát és felszereltek egy lovat. Tevékenyen részt vett az egész fölkelést irányító szervező bizottságnak a munkájában. A szolgabíróság mellett 1811. július 2-án kinevezték a makói takács céh, 1817-ben pedig a makói, apátfalvi és a földeáki csizmadiák és német vargák céhbeli komisszáriusává, felügyelőjévé. 1825-ben Thököly Péter alispán ország­gyűlési követként rendszeresen nem tartózkodott megyéjében. Távolléte idejéig 195 U.o. 606-607/1803. CSML.CSL. kgy.jkv. 1803. június 3. 606-607. 196 CSML.CSL. IV.A.3. kgy.i. 135/1806.sz., 213/1847.sz., 943/1825.SZ., 809/1828.sz. Barna - Sümeghy. 233.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom