Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

A reformkor és 1848-1849 nemzedéke

bíróság döntését, és kötelezte Návay Lászlót 94 a 13789 forint és járulékai megfizetésére. 213 Návay Jozefa 98 Török Istvánné nővéréhez hasonlóan 1839-ben a Tiszántúli Kerületi Tábla előtt perelte fivéreit. Egyrészt az osztályból neki jutott és még ki nem fizetett 2152 forintot követelte, másrészt pedig a kiházasítási járandóságából hátramaradt „egy aranylánc függő kereszttel, amelyben tíz darab türkiz kő volt foglalva, nemkülönben három fülbevaló, egy aranyóra, nyakravaló gránát, hat személyre való ezüst, és egy bunda" pótlólagos beszerzését vagy becsértékben történő, ami akkor 1076 forintot tett ki, kifizetését kérte. 1840, illetve 1841-ben az alpereseket elmarasztaló ítéletek születtek. 214 A reformkor és 1848-1849 nemzedéke Návay László 94 Návay János 47 és Szent Iványi Róza ötödik gyermekeként szü­letett Földeákon 1797. június 22-én. Szülei gondos nevelésben részesítették. Erre bizonyíték egy beadvány, amiben apja 1807 áprilisában a megye bizonyságlevelét kérte hivatali működéséről abból a célból, hogy fiainak Lászlónak 94 és Mihály­nak^ alapítványi helyeket szerezzen, egyiknek a nagyváradi jogi akadémián, ahol annak idején ő is három évig tanult, illetve a másiknak a pesti egyetemen. Kérésében kifejtette: „Atyai szeretetem, mellyel gyermekeimhez viseltetek oda utasít engemet, hogy azoknak mindenek előtt jó nevelést adjak, hogy pedig ezen utasítás által óhajtott célomhoz annyival is könnyebben eljuthassak és a jó neve­lés módját, könnyebbíthessem... ezen célhoz gyorsabb lépésekkel közelíthessek", ezért szükségesnek találta a közgyűlés segítségének igénybevételét. Lépését azzal is indokolta, hogy „jól lehet ezen vármegyében birtokom légyen, mindazonáltal annak kicsiny volta miatt jövedelmem oly csekély, s nem annyira terjedhető, hogy abbul két élő és neveletlen gyermekeimnek a mostani karakteremhez ké­pest illendő nevelést adhassak." A közgyűlés a kért igazolást kiadta. 215 Návay 47 lépése kicsit korainak tűnik, mert fiai még csak tizenegyedik, illetve tizedik életévükben jártak, de ekkor már mindketten valóban a temesvári gimnázium­213 CSML.CSL.IV.B. 157. Békés-Csanád megye cs. és kir. Törvényszéke Csanád megyére vonatkozó iratai 1850-1860. Polgári perek. 9/III. -1855. 2H MOL.0.118. T. N.133. N.129., CSML.CSL.IV.A.3. kgy.i. 1940/1833, 1941/1833, 107/1840.SZ. 2,5 CSML.CSL.IV.A.3.kgy.i. 472/1807.sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom