Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)
Návay János vagyona, birtokosztály, az örökösök közti súrlódások
Felsorolták a beszedhető kintlévőségeket. Ezek szerint Návay Jánosnak,? huszonnégy személy tartozott összesen 3482 forinttal. Be nem hajthatónak hat delikvens 725 forintját tartották. A földeáki jobbágyokat 2756 forintos restancia terhelte. Jelentős összeggel tartoztak a dohánykertészek. Ök a „mindenki egyért, egy mindenkiért" elve alapján kötött szerződés szerint teljesen kiszolgáltatottjává váltak a földesúrnak. A többszöri rossz termés miatt nem tudtak sem dohányban, sem készpénzben fizetni. Adóságuk 1824-ben a tőlük lefoglalt marhák árának (1948 Ft) levonásával is 6973 forintra rúgott. A közosztályt terhelte a megboldogult által a templomra 500, és annak toronyépítésére tett 568 forintos alapítványa. Bírói zár alatt 2550 forintot tartottak. Wodiáner zsidónak 2500 forinttal tartoztak. A leltárban még szereplő mintegy 6800 forintos adósságot a megyei közgyűlés határozatára való hivatkozással kihagyták. A fekvő birtokok, az aliódium a fiágat illette. Végezetül megállapították hogy az egész vagyon 43049, míg a teher 7515 forint. A levonások után maradt 35534 forint, amiből még levonták a gajdosi kertészek restanciáját. így osztály alá bocsátottak 28560 forintot, és azt hét részre osztották. Fejenként 4080 forint jutott az örökösöknek. Legvégül a fiúk kötelezték magukat arra, hogy Návay Katalinnak 9 2 hajadoni jussként évente 600 forintot és illendő lakást biztosítanak. 205 Návay Pál% már 1824 júniusában összetűzésbe került László 94 bátyjával. Csanád megye közgyűléséhez benyújtott panaszában azt állította, hogy az addig osztatlan majorsági közös birtokukból a testvérek tudta nélkül László 94 , Návay Györgynek^ elidegenített négy jobbágytelek nagyságú földet. Ez ellen tiltakozott, és kérte a megyét, hogy a törvények alapján kötelezzék az eredeti állapot visszaállítását. A beadványt az augusztusi kisgyűlésen felolvasták, és azt feleletadás céljából, kiadták a bepanaszoltaknak. Návay György.?- szeptember 29-i válaszában kijelentette, hogy Pál% unokaöccse szintén aláírta azt a nyilatkozatot, amiben a család két ága vállalta, hogy Földeákot két egyenlő részre mérnök által felosztják. Ebben megállapodtak arról, ha az egyik rész nagyobb, akkor abból elvehetnek, ha kisebb, hozzátehetnek a mérés folyamán, és abban mindannyian megnyugszanak. Szerinte Pál 96 feleslegesen fordult a megyéhez, hiszen rövidesen kiderül, vajon a négy sessió átadása helyes volt avagy helytelen. Nyilatkozott az ügyben Tarnay Mihály főszolgabíró és Hervay István esküdt. Ök azt állították, hogy ott voltak 1822-ben Földeákon, amikor a két testvér, János 4 7 és György 5 i elhatározták a birtok kettéosztását. Az előkészületek során azt konstatálták, hogy 205 U.o.