Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay József birtokrészének megszerzése

1757. február 18.). 152 Felnőtt kort csak az elsőszülött Rozália 2 3, aki Földeákon 1763. július 21-én kötött házasságot a jászberényi származású nemes Jankó Ferdinánddal és az ötödikként születetett Terézia 27 aki ugyancsak Földeákon, 1766. január 26-án kelt egybe nemes Komáromy Menyhárttal, élt meg. 153 Návay Józsefi 0 1764. március 25-én hunyt el Földeákon. 154 Birtokrészén özve­gye és két lánya, illetve azoknak férjei gazdálkodtak. Tetemes adósság maradt a családfő után. Ezt bizonyítja egy nyilatkozat, amit az örökösök az ellenük megkezdett adóssági perhez csatoltak. Ebben anya és lányai kijelentették, hogy a temesvári ortodox görög katolikus püspök, akinek tartoztak, pert indított elle­nük. Már ott tartanak, hogy az egész Gajdoshát birtokrészükbe a hitelező végre­hajtás útján bele akar ülni. Ezért „elkerülhetetlen szükségből", fizetni a fizeten­dőt, Orosz László és Pap Demeter (hódmező)vásárhelyi kereskedőktől Földeá­kon 1769. február 2-án felvettek 3200 forintot azzal, hogy azt egy évvel később visszafizetik. A kamatok fejében haszonbérbe adták a gajdosháti területüket. Megegyeztek abban, ha nem tudják határidőre megfizetni a kölcsönt, úgy a terü­letre külön haszonbérleti szerződést kötnek. A kölcsönt az örökösök nem bírták visszafizetni, ezért 1771. május l-jén ugyancsak Földeákon kénytelenek voltak megkötni az „árendális kontraktust." Ebben már a dohánykertészekkel együtt adták át földterületet. A tartozás ekkorra már 3771 forintra emelkedett, ami azt bizonyítja, hogy az adósok az eltelt két év alatt semmit sem törlesztettek. A szerződés szerint, amit a lányok férjei is aláírtak, mindaddig a hitelezők birtokában hagyták földjüket, amíg kötelezettségüket hiánytalanul nem teljesí­tik. 155 Özvegy Návay Józsefnéio Pongrácz Johanna Földeákon 1773. január 3-án meghalt. 156 Id. Návay György? fia, PáL 8 , valamint unokái, Antal 20 és Mihály 30 azonnal harcot indítottak fél Földeák és határának visszaszerzése érdekében, mivel mindenáron el akarták kerülni, hogy a birtok az örökösök és a hitelezők kezén elaprózódjon és netán idegen családok kezébe kerüljön. Fellépésük miatt 1773. február 9-én Návay Rozália 2 3 és Terézia 27 panaszlevelet intézett a Csanád megyei Gyürky Pál szolgabíróhoz és Karácsony Mihály esküdthöz. Levelükben 52 Nlt. Családfatöredékek., Földeák. Szent László r.k. plébánia anyakönyvei, (továbbiak­ban: Földeák, rk. akv.) 53 U.o. 54 U.o. 55 CSML.CSL. Polgári törvényszék iratai. IV.A.ll/b. 73/1771. 56 Földeák, rk. akv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom