Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay György és Csanád megye

és Csanig, valamint a Pest megyei Baján és Mikla puszták visszaváltására. Az említett javakért 6300 forintot felajánlott a zálogbirtokosnak. 130 1743. december 18-án a váci káptalan előtt Mező Szegedi Borbála, Majtényi Mihály és Imre meg­bízták rokonukat, Skvarics Lászlót a birtokok kikeresésével és azok kiváltásával. Skvarics több hiteleshelyi kiadványt beszerzett, köztük a Kisfaludy család 1455., 1644., 1654. és 1665. évi osztályos egyezségeit, tanúvallomásokról felvett jegyző­könyvek másolatait egy esetleges perben való bizonyítás céljából. 131 Per elindítására nem került sor, mert Skvarics László 1763-ban elhunyt. Veje, Návay Páhs már 1763. augusztus 9-én nyugtázta, hogy Skvarics özvegyétől, Auersperg Franciskától öt darabból álló dokumentumot vett át. 132 Három évvel később Návayis mint felesége, Skvarics Magdolna megbízottja, Aradon azt nyilat­kozta, hogy az özvegytől iratokat vett át, „ olyan Conditiok alatt, hogy tudni illik azon levelek... által Isten segítsége után akár mi néven nevezendő Jószágokat, vagy Just, akármi módon magamhoz kerítenék, mind azokbul törvényes rátában nevezett.. .Asszony Anyámat részesíttetni tartozom." 133 Návay Páli 8 a javak visszaszerzése ügyében elindította a pert. A Királyi Tábla elnöke első tárgyalási napokul 1779. májusát jelölte ki. Erről az özvegy kapott értesítést, mert Návay Pahs négy évvel korábban már elhunyt. 134 Návay J8 fiai, János 4 7 és György 5 i kiskorúságuk miatt, özvegye pedig a bizonytalan kimenet és anyagi okok miatt nem folytatta a pert. Návay Györgys és Csanád megye Csanád megye régi közigazgatásának helyreállítását a hódoltság megszűnte után is sok tényező gátolta. A megye Mohács előtti területi egységét a Tisza-Ma­rosi határőrvidék 1715-ös megszervezése és a Temesi bánság 1718-as létrehozása miatt nem tudta helyreállítani. A lakosság kis száma és a megyei élet megindítá­sára hivatott nemesség hiánya miatt évtizedekig nem alakult ki rendes közigaz­gatás. Az első megyei „generális congregatiót" azaz nagygyűlést 1730. április 7­130 U.o. 117. Kovács János Nógrád és Hont megyei esküdt bizonyságlevele. Vác, 1743. szept. 11. 131 U.o. szn. A Skvarics iratok jegyzéke. 132 U.o. szn. Návay Pál nyugtája. 133 CSML.ML.Nlt. szn. Návay Pál kötelezvénye. Arad. 1766. augusztus 11. 134 U.o. szn. A Királyi Tábla megkeresése. Pest, 1779. március 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom