Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay Lajos politikai pályája

réteg, amelynek egyre romló életfeltételeit statisztikailag is kimutatta.

455 Erről vall naplójában: „Körülményeimnél és hajlamaimnál fogva közvetlen érintkezésben állok a néppel. Az alföldi munkás', a szobatudósok legújabb réme előttem nem ismeretlen, hanem nagyon is ismert alak. Előre bocsáthatom, hogy az ismeretség nem hogy elidegenített volna a szegény munkástól, sőt mennél jobban láthattam bele lelkületébe, annál nagyobb vonzalmat éreztem irányában. Én az alföldi parasztban minden műveletlensége dacára nem egy rendbontó elemet leltem, de igenis, sokszor a durva kéreg alatt a nemes gondolatok és érzelmek gazdag forrására akadtam."

4513 Az agrárszocialista mozgalmakban is kifejeződő munkáskérdés megoldására tett javaslatában viszont már nem léphette át osztálykorlátait. Elegendőnek ítélte a forrongás leszerelésére a több munkaalkalmat, a jobb napszámot, a szociális körülmények javítását. Ennyi volt tehát a „kacérkodása" a „parasztszocialistákkal" és a „földosztókkal". A legradikálisabb időszakában is csak a Függetlenségi Párt elvi támogatásáig ment el. Naplójában a haza palotája hü komondorának nevezte a pártot. Ekkor még Justh Gyulához is atyai jó barátság fűzte.

457 Az ellenzék táborán belül mégis a Nemzeti Párt programja állt hozzá a legközelebb, és hogy ez mennyiben jelentett „ellenzékiséget", arról naplójában a következőket írta: „Emlegetik általában, hogy a kormánypárt és a Nemzeti Párt közt elvi differenciák nincsenek. Ha csak azt vesszük tekintetbe, hogy mindkét párt a kiegyezés alapján áll, hogy mindkét párt a mai dualisztikus viszonyokban látja egy szép jövő biztosítékát - úgy igaza van azoknak, akik szerint a nemzeti párt a kormány párttal egy programmal bír. De ha a dolgot szemügyre vesszük, tapasztalni leszünk kénytelenek, hogy e pártok közül az egyik a fenntartás fogalmát a stabilitás fogalmával összezavarva, el akarja hitetni a nemzettel, hogy előrehaladásnak a közjog terén nincs helye, hogy 1867 örök időkre megállapította az ország viszonyait, hogy a csonka államiság, melyet 67 óta élvezünk, a legfőbb jólét melynél többet kívánni telhetetlenség volna. Elégedjünk meg úgymond a meglévővel, a gravaminális politika ideje hál' Isten lejárt, a nagy tehetségek elvonulása a sérelmi politikai viták által, hála a megalkotott törvényeknek immár megszűnt, a nemzet felszabadulva az alkotmány védelme, az önvédelem béklyóitól, immár minden tehetségét az ország 15 Horváth Zoltán: Magyar századforduló. Budapest, 1974. lOl.p. '

6 Napló I. 270-271.

pp. '' Napló I. 31.p.