Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)
A Návay család ifjabb ága - Návay Károly leszármazottai
Návay Zoltán 8 4 középiskolai tanulmányait a makói Állami Főgimnáziumban végezte, és ott tett érettségit 1915-ben. Érettségi után, 1915. május 15-én bevonult a Magyar Királyi 5. Szegedi honvéd gyalogezredhez. A tartalékos tiszti iskolát Debrecenben végezte 1916-1917 között. Néhány hónapig kiképzőként tevékenykedett. 1917 júliusáig hátországi feladatokat látott el. Rövid ideig harcolt az orosz fronton, majd mint segédszolgálatos Romániában, különböző pályaudvari parancsnokságokon teljesített szolgálatot a háború végéig. 1918. november elsején kinevezték tartalékos hadnaggyá, decemberben leszerelt. 1920. augusztus 28-án befejezte a kétéves Keleti Kereskedelmi Akadémiát. 1920. október 1-től gyakornokként alkalmazták a Hangya Szövetkezet központjában. Sikeresen elvégezte a szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Jogi és Államtudományi karát. 1923-ban doktorált. Már 1922-ben Csanád megyénél közigazgatási gyakornok volt. 1924. október 6-tól Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegyénél tiszteletbeli aljegyző, 1926 márciusától helyettes árvaszéki ülnök lett. Az 1929-es tisztújító közgyűlésen újból, közfelkiáltással megválasztották az ülnöki posztra. 400 1944. április elsejétől a 112. Útkarbantaró századnál szeptemberig részben Lengyelországban, részben a Kárpátalján teljesített fegyver nélküli szolgálatot. Aztán Budapesten tartózkodott, ott élte át az ostromot. Később visszatért Makóra, ahol a köztisztviselőket igazoló bizottság igazolta. 1945. április 19-től árvaszéki elnökhelyettes, majd május 24-től kinevezett elnök lett. A belügyminiszter 1949. október 1-vel Návay Zoltánt^ azonnali hatállyal rendelkezési állományba helyezte, és felmentette a szolgálat alól. Ezek után kérte 1949. december 31-ével történő nyugdíjba helyezését. Kérésének helyt adtak. Az 1950-es években Budapesten dolgozott küllönböző munkahelyeken, hosszabb-rövidebb ideig. 19561957-ben Makón lakott. Ebben az időszakban ötszáz forintos nyugdíjat „élvezett". Alkalmi munkát is vállalt, ebből egy részére kiadott hatósági szegénységi bizonyítvány szerint kétszáz forintos havi bevétele származott. Návay Zoltáng 4 először Makón kötött házasságot 1926. június 19-én Rosztóczy Stefániával (Kalocsa, 1900. szeptember 23. t Szeged, 1928. június 12). Második felesége Soós Erzsébet (Mezőhegyes, 1913. november 14. f 1984. június 12.), Soós Kálmán mezőhegyesi ménesbirtok szeszgyári tisztviselőjének és Far1 Návay Zoltán iratai, (továbbiakban Návay Z. i.) Önéletrajz, katonai minősítő lapja, igazolványok stb. Kocsis Gyuláné Soós Katalin Návay Zoltán megmaradt iratait a szerzőnek ajándékozta, amit újólag megköszönök. A Návay Zoltánról készült ismertetés ezek alapján készült.